AM: kárenyhítő juttatás igényelhető aszálykár után

Megjelent az agrárminiszter agrárkár-enyhítési rendszer keretében alkalmazandó aszályközleménye, amely szerint idén az ország egész területén aszályhelyzet volt, így az érintett termelők mindenhol kaphatnak kárenyhítő juttatást, ha az egyéb feltételeknek is megfelelnek - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.A tárca tájékoztatása szerint csak abban az esetben és azokra a területekre fizethető aszálykárok után kárenyhítő juttatás, ha az adott területtel kapcsolatban az aszályhelyzetről a miniszter legkésőbb tárgyév október 31-ig közleményt ad ki.

    
Az AM felhívta a figyelmet arra, hogy az aszályközlemény önmagában még nem jogosítja fel a károsult termelőt a kárenyhítő juttatás igénybevételére. A kompenzációra akkor jogosult a termelő, ha az aszálykárt határidőben, a károsodás észlelését követő 15 napon belül, de legkésőbb szeptember 30-ig bejelentette, és ezt az agrárkár-megállapító szerv le is igazolta, valamint a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig maradéktalanul megfizette.
    

A jogosultság feltétele az is, hogy az aszálykárral érintett növénykultúrában 30 százalékot meghaladó hozamcsökkenést (terméskiesést) és 15 százalékot meghaladó hozamérték-csökkenést (termelésiérték-kiesést) szenvedett el a termelő. A kárenyhítő juttatás iránti kérelmet november 30-ig a kell benyújtani a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com