AM: kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a horgászok

A jogszabályi előírásoknak megfelelően a Magyar Országos Horgász Szövetség  (Mohosz) átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.Nagy István tárcavezető közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett jelentős társadalmi szerepvállalását is - írták. Az elsődleges cél a természetes vizek halállományának fejlesztése, az ívóhelyek rehabilitációja, valamint az önfenntartó állományok megóvása - jelentette ki a Mohosz 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolójával kapcsolatban tartott hétfői sajtótájékoztatón. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a szervezet az AM stratégiai partnere. Tavaly a történelmi aszály és a háborús infláció miatt is rendkívül nehéz volt az agrárium számára, s mindezek a hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el - tették hozzá.
    

Nagy István az eseményen bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és a létszám stabilitása érdekében a Mohosszal egyetértésben nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését. Emellett a megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy támogatják a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újratelepítését is.
    

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a Mohosz 2017 januárjától hasznosítja a horgászatra alkalmas állami tulajdonban lévő természetes vizeket, és 2019-től működik a horgászszövetség közfeladat-ellátó szervezetként. Mindez úgy valósult meg, hogy a kormányzat megteremtette a feladatellátás fedezetét. A feladatellátás forrásául a halgazdálkodás fő állami bevételét képező díjak, így az állami halász- és horgászjegy, illetve a fogási napló díja 2019-től közvetlenül a Mohosz bevételét képezi. Ez az összeg 2018-tól az idei évet is figyelembe véve 8 milliárd forintra rúg, amihez a beszámoló által tárgyalt 2022-es év csaknem 1,6 milliárd forinttal járult hozzá - fűzte hozzá a miniszter a közlemény szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com