AM: komoly fejlesztés előtt áll a magyar élelmiszeripar

Komoly fejlesztés előtt áll a magyar élelmiszeripar, köztük a bioszektor is - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel szerdán.A tárca közleménye szerint az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Biopont Kft. ügyvezetőjével történt megbeszélést követően kijelentette: a biogazdálkodás és a bioélelmiszerek előállítása jelentősen hozzájárul a magyar agrárium növekedéséhez és fejlődéséhez.

Erdős Norbert emlékeztetett, hogy belföldön tavaly 303 ezer hektárra emelkedett a biogazdálkodásba bevont területek nagysága, így az elmúlt 5 évben megduplázódott a bioterületek mérete. A legfrissebb nemzetközi adatok szerint ezzel Magyarország a tizedik legdinamikusabban fejlődő állam a világon.

    
Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar kormány célja a biogazdálkodás további fejlesztése, és annak segítése, hogy az ágazat mind területben, mind élelmiszer előállításban további jelentős előrelépést érjen el. A 2021 és 2027 közötti időszakban óriási lehetőség előtt állnak az élelmiszeripari, köztük a bioélelmiszert gyártó hazai vállalkozások, hiszen a több mint 4500 milliárd forintos vidékfejlesztési forrás segítségével a korábbiakhoz képest jóval nagyobb fejlesztési keretre pályázhatnak majd az ágazat szereplői.
    

Erdős Norbert felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió is nagy hangsúlyt fektet az ágazat fejlesztésére, a Termőföldtől az asztalig stratégia része, hogy 2030-ra az Unió mezőgazdasági területeinek legalább 25 százalékán biogazdálkodás induljon el. A következő 7 évben pedig a közvetlen területalapú támogatások 20 százalékát a biogazdálkodók támogatására szeretnének fordítani.
    

Egervári Márk, a Biopont ügyvezetője elmondta, hogy a kiváló minőség biztosítása érdekében üzemük a világon a legismertebb és elfogadottabb élelmiszerbiztonsági és minőségbiztosítási szabványok tanúsítványaival, valamint gluténmentes tanúsítással is rendelkezik. Az immár 24 éve Magyarországon működő bioélelmiszer-gyártó vállalat termékeit a belföldi piac mellett a világ több mint 20 országába exportálja - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com