AM: korszerű tárolókapacitás és öntözés nélkül nincs eredményes burgonyatermelés

Az igényesebb fogyasztói elvárások mellett megváltozott klimatikus viszonyok és hektikus piaci körülmények között kell eredményesnek lennie a magyarországi burgonyaágazatnak, fogalmazott Feldman Zsolt Nyírteleken, az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás, Fajta-, Növényvédelmi és Technológiai Bemutatón - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.A közleményben az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az egyik legösszetettebb technológiai hátteret igénylő mezőgazdasági kultúrának nevezte a burgonyaágazatot. Mint fogalmazott, a kormányzat mindent eszközt rendelkezésre bocsát annak érdekében, hogy kiszámítható, sikeres és eredményes legyen Magyarországon burgonyát termeszteni.
    

A klimatikus viszonyok jelentős változása - különösen a burgonyatermesztés számára kulcsfontosságú nyarak melegebbé és szárazabbá válása - miatt öntözés nélkül már nemigen lehet eredményesen burgonyát termelni. Ezért az agrártárca támogatja, hogy a termelők öntözési közösségeket hozzanak létre, működésüket és beruházásaikat kiemelten támogatja.
    

A közleményben az államtitkár emellett sikeresnek és eredményesnek nevezte azt a közelmúltban lezárult pályázatot, amelynek nyertesei többek között olyan tárolókapacitások bővítésére vagy kialakítására nyerhettek el támogatást, amelyek segítik a burgonya hosszú hónapokon keresztül, korszerű körülmények között történő tárolását. A Megújuló vidék, megújuló agrárium programban pedig most nyíltak meg azok a pályázati lehetőségek, amelyekkel a termelők technológiai kapacitásukat, gépparkjukat újíthatják meg.
    

Van perspektívája a burgonyaágazatnak, a fogyasztók ugyanis kedvelik, keresik a burgonyát. A megváltozott fogyasztói igények egész évben egyenlő minőséget és választékot keresnek az üzletekben. Ehhez segíti hozzá a termelőket a megfelelő tárolókapacitás, gépparkjuk megújítása és a precíziós gazdálkodás eredményének kihasználása - mondta Feldman Zsolt a minisztérium közleménye szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com