AM: megjelent az őshonos állatok tartását támogató pályázati felhívás

Megjelent az őshonos állatok tartását támogató pályázati felhívás - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint már elérhető a védett őshonos és veszélyeztetett, továbbá a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták nőivarú - baromfifélék esetén vegyes ivarú - állományának a fajták hagyományos tartási-, takarmányozási körülmények, vagyis úgynevezett in situ feltételek közötti használatát és tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartását elősegítő új pályázati felhívás.

A KAP Stratégiai Terv keretei között meghirdetett felhívásra 2025. február 10-től 2025. február 28-ig nyújthatóak be a támogatási kérelmek. Kiemelt fontosságú nemzeti örökségeink, identitásunk részei és Magyarország szimbólumai is egyben a mezőgazdasági célú genetikai erőforrásaink, a hazai haszonállat fajok és fajták, amelyek felkutatása, megőrzése és fenntartása mindannyiunk közös érdeke. Ezt a célt szolgálja a most megjelent felhívás - írták.

Az Állati genetikai erőforrások in situ megőrzésének támogatása című pályázati támogatásra azon génmegőrzéssel foglalkozó természetes és jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek adhatnak be támogatási kérelmet, akik önként vállalják a védett őshonos, veszélyeztetett és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták fenntartásáért felelős tenyésztőszervezet által törzskönyvezett nőivarú egyedek, baromfifélék esetében vegyes ivarú állományok tartását.

Emellett vállalják a jóváhagyott tenyésztési programban, fajtarekonstrukciós tenyésztési programban rögzített előírásoknak megfelelően az egyedek genetikai állományának in situ környezetben történő megőrzését - áll a közleményben. A kedvezményezettek fajonként és fajtánként eltérő összegű, 35 euró/egyed/év összegtől 700 euró/egyed/év összegig terjedő, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a 2025. január 1-jével induló 5 éves kötelezettségvállalási időszak alatt.

A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók. Ezt az oldalt érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden pályázati felhívással kapcsolatos információ, valamint változás itt érhető el - közölte az AM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com