AM: mindig, minden körülmények között a magyar gazdák érdeke az első

A magyar gazdák érdeke az első, ezért hazánk továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hétfőn hivatalában fogadta Tarasz Kacska ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszterhelyettest.Az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az egyeztetésen kifejtette, párbeszédet kell folytatni annak érdekében, hogy a mezőgazdaságot ért kihívásokra megfelelő válaszokat tudjunk adni. Egymás álláspontját mélyebben megismerve lehet megfontoltabb döntéseket hozni. A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a szomszédunkban dúló háború minél hamarabb és minél megnyugtatóbb módon lezárul.
    

Nagy István elmondta: hazánk tisztában van azzal, hogy Ukrajna számára rendkívül fontos a mezőgazdasági exportjának zavartalansága, mivel ez jelenti az ország működtetéséhez az egyik legnagyobb költségvetési bevételt. A magyar gazdák érdekében hazánk azonban továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Ugyanakkor a transzport továbbra is engedélyezett, így az ukrán termékek a tengeri szállítás mellett szárazföldi útvonalon is el tudnak jutni a felvevő piacokra - írták.
    

A miniszter kitért arra is, hogy a Brüsszel által bevezetett autonóm kereskedelmi intézkedés (ATM) 2025. június 5-ig tart. Hazánk elsődleges érdeke, hogy ezt követően az Európai Unió olyan szabályozást tegyen le az asztalra, ami figyelembe veszi Magyarország érdekeit - áll az AM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com