AM: minőségi alapanyagokkal erősíthető a közétkeztetés színvonala

Fontos cél, hogy a közétkeztetésben egészséges és biztonságos, főként helyi és bio alapanyagokból előállított ételek készüljenek, amelyek mennyiségileg és minőségileg is megfelelnek a korcsoportok élettani igényeinek - hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetségének szerdai budapesti szakmai napján az Agrárminisztérium közleménye szerint.Az államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy a vendéglátás és a közétkeztetés helyzetének javítása érdekében 2010 óta sok intézkedés történt, ebben nagy szerepe volt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) 2012-es létrejötte óta.

    
Felidézte, hogy 2015-ben indult el a "Minőségvezérelt közétkeztetés" program, amely a helyi termékek közétkeztetésbe juttatását, valamint helyzetének javítását tűzte ki célul. 2017 második felétől képzett auditorok végzik a közétkeztető létesítmények kötelező élelmiszerbiztonsági és élelmiszer-higiéniai minősítését megelőző szemléket, a Nébih illetékes osztályának szakmai irányítása mellett. Eddig 4600 főző-, és 3600 tálalókonyha hitelesítését végezték el.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly elkészült az átdolgozott útmutató a vendéglátás és étkeztetés jó higiéniai gyakorlatához, amely ismerteti a legjobb gyakorlati tapasztalatokat a közétkeztetésben is. Az államtitkár kitért arra, hogy az Agrárminisztérium és a Nébih a szemléletformálás számos eszközével és módjával él, ezek között említette a közétkeztetési szakácsverseny támogatását.
    

Zsigó Róbert kiemelte azt is, hogy az elmúlt években csökkent a közétkeztetésben bekövetkezett élelmiszer eredetű megbetegedések, illetve az ezzel kapcsolatos események száma - áll a tárca közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com