AM: sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban

Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel szerdán.Szerencsésnek mondhatja magát, aki szívesen töltekezik hazánk természeti örökségének felfedezése közben. Élménygazdag programok, sokszínű élővilág és felújított, családbarát szálláshelyek várnak mindenkit, a védett természeti területektől csupán egy karnyújtásnyira - írták a közleményben.
    

Számok bizonyítják, hogy eredményes évet zártak a hazai nemzeti park igazgatóságok. 2021 során 30 jelentős beruházás fejeződött be együttesen 8,7 milliárd forint összértékben. A fejlesztések - a leromlott élőhelyek helyreállítása, védett területek felértékelődése, turizmus élénkítése és optimálisabb látogatómenedzsment révén - a gazdálkodók, kis- és középvállalkozások, valamint a természetjárók számára is közvetlen hasznot jelentenek - részletezték.
   

Habár a járványhelyzet a legtöbb ágazatra rányomta a bélyegét, össztársadalmi visszaigazolást nyert, hogy a nemzeti park igazgatóságok munkájára nagyobb szükség van, mint valaha - írták a közleményben. Hozzátették: ha már a számokat említettük, az emberek 95 százaléka saját bevallása szerint szívesen tölti szabadidejét a természetben, 70 százalékuk járt is valamelyik nemzeti parkban, 98 százalékuk pedig fontosnak gondolja a természeti és táji értékek ismeretét. Nem is csoda tehát, hogy míg az igazgatóságok bemutatóhelyeinek és programjainak látogatószáma folyamatosan növekszik (2010 óta csaknem 30 százalékkal), az utóbbi két év lezárásainak következtében a természetjárás az egyetlen biztonságos feltöltődési, kikapcsolódási pontot jelentette.
    

Ebben a helyzetben sem állhatott le a nemzeti park igazgatóságok értékteremtő munkája, mintegy 11 ezer hektáron hajtottak végre elengedhetetlen élőhely-fejlesztéseket, ami a viszonyítás kedvéért 22 000 focipálya méretével egyezik meg. Ennek köszönhetően jelentősen javult a védett gyepek, lápos, vizes- vagy éppen pusztai élőhelyek, erdős területek állapota új élőhelyek alakultak ki az adott térségre jellemző állat- és növényfajok számára, az idegenhonos növényeket pedig felváltották az őshonos fajok. Mivel a legtöbb igazgatóságnál a régi háziállatfajták (a magyar szürke szarvasmarha, cikta juh, stb.) közül már kiemelten szelektált, a legmagasabb genetikai értéket képviselő tenyészállatok állománya is megtalálható, új, korszerű állattartó telepek is létesültek (például Kőmagtári Állattartó telep).
    

A természetjárók számára a legszembetűnőbb változás lehet, hogy folyamatosan bővül a nemzeti parkok természeti értékeket bemutató kínálata is. A közlemény szerint országszerte immár összesen 65 bemutatóhely, 34 látogatóközpont, 4 arborétum, 6 tájház, 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang várja a látogatókat. Ezek közül kiemelték a Balaton északi oldalán frissen átadott Lóczy-barlang Látogatóközpontot, nyugati oldalán a Kis-Balaton Látogatóközpontot, az Ős-Dráva Látogatóközpontot mentén 50 fő befogadására alkalmas Kolokán Szállót, a Kikerics panorámasétányt, a Körös-völgyi Állatpark megújult kínálatát, valamint a Pilisi Len Látogatóközpontot. A közeljövőben megnyílik a Közép-Európai léptékben is egyedülálló Bükki Csillagda, a Balaton déli partján a Berek Világa Látogatóközpont, megkezdődött a Szeleta Park Látogatóközpont építése, de a sort hosszan folytathatnánk - írták.
    

Az igazgatóságok az állandó kínálatukon felül összesen mintegy 1600 program segítségével mutatják be a területükön található védett és különleges természeti értékeket. Az idén átadott 9 új tanösvénnyel már 200 tagú fölé emelkedett a csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény-hálózat, amely hazánk védett területeinek természeti és kultúrtörténeti értékeivel ismerteti meg az érdeklődőket - tették hozzá.
   

A nemzeti parkokat felkereső látogatók ebben az évben számos más újdonsággal is találkozhattak, hiszen a nagyközönség birtokba vehette a felújított Kápolnapusztai Bivalyrezervátum Látogatóközpontot, a megújított Salföldi Majort és a mecseki Jakab-hegyen álló, felújított Új templom turistapihenőt. Ettől az évtől kezdve komfortosabb környezetben kapcsolódhatnak ki a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen, a pécsi Pintér-kert Arborétumban is befejeződtek a fejlesztések, ahol egy új kilátó is épült.


Idén fejeződött be az Aggteleki- és Szlovák karszt barlangjainak gyógyturisztikai fejlesztése, a projektnek köszönhetően a szakemberek elvégezték a szükséges méréseket, kiépítették a szolgáltatásokhoz elengedhetetlen infrastruktúrát, beszerezték a gyógyterápiás eszközöket. Szintén élettelen természeti értékeink megóvása érdekében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén 38 barlangban történtek természetvédelmi beavatkozások, emellett szintén idén zárultak le a fülkés sziklák, kaptárkövek valamint földvárak megőrzését szolgáló fejlesztések - sorolták.
    

Magyarország 10 nemzeti park igazgatósága komoly fejlődést könyvelhetett el az elmúlt évtizedben is. 30 százalékkal növelték regisztrált látogatóik számát, mára már évente mintegy 1,6 millióan keresik fel az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményeit. Az elmúlt 10 évben az igazgatóság munkatársainak száma megduplázódott, a nemzeti parkok éves költségvetése pedig megnégyszereződött.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com