AM: sikeresen lezárult az egységes kérelembenyújtás időszaka

Csaknem 165 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók az új uniós szabályok alapján meghirdetett 52 agrártámogatási jogcímre, mintegy 5 millió hektár terület után igényelve támogatást.Az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleményében idézték Nagy István agrárminisztert, aki arra emlékeztetett, hogy a megváltozott európai szabályozás jelentős változásokat hozott a támogatások igénylési feltételeiben.
    

Az új előírásoknak történő megfelelés a gazdálkodók részéről alkalmazkodást és adminisztrációs feladatokat jelentett - tették hozzá. Az érintettek idén tavasszal nyújthatták be első alkalommal az új rendszerben, az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó igényeiket. Összesen csaknem 165 ezer gazdálkodó adott be egységes kérelmet a Magyar Államkincstárhoz, ez a szám 1,5 százalékkal több, mint 2022-ben volt - emelték ki.
    

A közlemény szerint a miniszter hozzáfűzte, minden hektár után jár alaptámogatás, az újraelosztó támogatással pedig a kis és családi gazdaságok jelentősen megemelt forrásban részesülnek. A számos változásra való tekintettel elismerés és köszönet illeti a gazdákat segítő kamarai falugazdászokat, a szaktanácsadókat és a folyamatban közreműködőket - hangsúlyozta a közleményben Nagy István.
    

A tárcavezető kiemelte: a 2023-as év legnagyobb újdonsága az Agro-Ökológiai Program (AÖP), melynek lényege, hogy a korábbi termelési gyakorlatoknál jobban össze lehessen hangolni a természetvédelmet, a jövedelmező és egyben tudatos mezőgazdasági termelést. A program megvalósításához beérkezett kérelmezési adatok messze felülmúlták a várakozásokat: összesen 62 ezer termelő, több mint 4 millió hektárnyi terület vonatkozásában jelezte támogatási igényét.
    

Ez annak is köszönhető, hogy a programról eredményes volt az Agárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara széleskörű tájékoztató kampánya - húzta alá az agárminiszter. A szántóföldön a növénytermesztés diverzifikációja, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása, a talaj- és növénykondicionáló szerek, illetve a nitrogénmegkötő készítmények alkalmazása tekintetében érkezett a legtöbb beadvány.
   

A gyepek esetében a legnagyobb kérelmezett területtel rendelkező gyakorlat a pásztoroló, illetve szakaszos legeltetés, az extenzív gyepek legalább évi egyszeri kaszálása és a gyepek megőrzése volt. Az ültetvényeknél a talajtakarás, a mikrobiológiai készítmények alkalmazása és a méhekre veszélyes szerek használatának tilalma volt a legnépszerűbb lehetőség - sorolta a közleményben a tárcavezető.
    

A miniszter kitért arra is, hogy a másik teljesen új jogcím, a kisebb gazdaságokat előnyösebb helyzetbe hozó újraelosztó támogatás esetében sem volt fennakadás. Az első 10 hektár után járó magasabb összegű támogatásra csaknem 155 ezer ügyfél szerzett jogosultságot, mintegy 980 ezer hektáron, míg a 11 és 150 hektár közötti terület után járó kiegészítő támogatásban mintegy 58 ezer gazdálkodó több mint 2,46 millió hektáron részesülhet - fűzték hozzá.
    

Nagy István a közleményben kiemelte, a generációváltás jelentős kihívás az ágazatban. "Ezért örömteli, hogy az előző időszakhoz képest szigorúbbá váló uniós feltételek mellett is csaknem azonos számban 6,9 ezer fiatal termelő és jelentősen nagyobb területen, mintegy 229 ezer hektárra igényelt támogatást, ami jelentősen meghaladja a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben szereplő értéket" - fejtette ki a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com