AM: stratégiai együttműködés az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának előmozdítása érdekében

Újabb mérföldkőhöz érkezett az Agrárminisztérium (AM), az élelmiszerlánc-felügyelet és az Állatorvostudományi Egyetem közötti együttműködés, amelynek célja a magyar állategészségügy, a magyar agrárium és ezáltal a magyar vidék sikere - emelte ki Bognár Lajos főállatorvos, az AM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.Bognár Lajos szerdán az Állatorvostudományi Egyetem Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézete, az agrártárca és a Digitális Jólét Program között létrejött együttműködési megállapodások aláírásán elmondta, hogy az intézet fennállásának első évfordulóján aláírt szándéknyilatkozatokkal fejezték ki közös stratégiai együttműködésüket az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának elősegítése érdekében.

    
Hangsúlyozta, számos területen működnek majd együtt, fontos feladat lesz a digitális szakismeret biztosítása a jövő állatorvosai és szakemberei számára, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az élelmiszerlánc-biztonsági adatokkal kapcsolatos elemzésekre, kutatásokra és innovációkra, illetve a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok támogatására is. Az együttműködés része a Digitális Agrár Stratégia és a Digitális Élelmiszeripari Stratégia, emellett kiemelten fontos még az adatvezérelt agrárium és élelmiszergazdaság fejlesztése, különös tekintettel az élelmiszerlánc-biztonságra.
    

Az együttműködési megállapodásokat Sótonyi Péter professzor, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az országos főállatorvos és Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője írta alá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com