AM: szorosabbá kell tenni a magyar és a moldovai kapcsolatokat

Mezőgazdasági, élelmiszeripari és növénynemesítési kérdésekről egyeztetett Dumitru Alaibaval, Moldova gazdaságfejlesztési és digitalizációért felelős miniszterével Nagy István agrárminiszter hivatalában, szerdán délelőtt - közölte az MTI-vel az Agrárminisztérium (AM).A szaktárca tájékoztatása szerint a miniszter arra hívta fel figyelmet, hogy a két ország közötti együttműködés kiszélesítésében fontos szerepe van a Magyar-Moldovai Gazdasági Vegyes Bizottságnak, amely szerdán és csütörtökön is ülésezik. Rámutatott, hogy az orosz-ukrán háború kapcsán még jobban felértékelődött a biztonság kérdése. A kiszámíthatóság kiemelt kérdés, mert így lehet a gazdaságot továbbfejleszteni és a befektetőket az országba vonzani.
    

A magyar cégek és vállalatok számára is fontos a moldovai piac, mert további lehetőségek rejlenek a magyar vállalkozások előtt. A hazai agrár- és élelmiszeripar exportja kifejezetten segíti a magyar gazdaság megerősítését, a két ország tevékenysége pedig jól kiegészíti egymást, amit ki kell aknáznunk - tette hozzá. Nagy István kitért arra is, hogy a befektetések komoly társadalmi hatással is bírnak, ami kiemelten fontos dolog egy fejlődő gazdaság esetében. "Hazánk kész megosztani tapasztalatait a mezőgazdaság és élelmiszeripar területén. A technológiai fejlesztésekkel tovább bővülhet a moldovai gazdaság a vetőmagtermesztés és az állattenyésztés területén is" - fogalmazott a miniszter a közleményben.
    

Nagy István kiemelte, fontos lenne, ha az egyetemi és a tudományos életben létrejönnének együttműködések, amelyek tovább erősíthetnék a két nemzet gazdaságát, mert így magasabb szintre lehet emelni a kapcsolatokat. Kifejtette, az agrárium stratégiai ágazat, amely mentén érdemes a partnerséget megerősíteni. A két ország együttműködésének további erősítése érdekében Nagy István agrárminiszter az ősz folyamán hivatalos munkalátogatásra utazik Kisinyovba, hogy moldovai kollégájával tárgyaljon - tájékoztatott az AM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com