AM: tavaly soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztések valósultak meg

Az Agrárminisztérium a nemzeti parki igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a források nagy része az élőhelyek helyreállítását célozta, az utóbbi években megvalósult és jelenleg záruló több mint 100 projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektár területen javul a természeti területek állapota, a természetvédelmi kezelés és a természeti értékek megőrzésének feltétele.
    

Hozzátették: a fejlesztések eredményeként 27 közösségi jelentőségű hazai faj és 7 közösségi jelentőségű hazai élőhelytípus esetében sikerült országos szintű javulást elérni. A 2022-ben lezárt 16 élőhely-rekonstrukciós beavatkozásnak köszönhetően csaknem 19 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota. Tavaly a természetjárók számára is pozitív változások történtek a nemzeti parkokban, hiszen további fejlesztések valósultak meg az ökoturisztikai infrastruktúra és a környezeti nevelési tevékenység tekintetében. Számos nemzeti park területén fejlődött a természetvédelmibemutató-hálózat, illetve korszerűbbé vált a természetvédelmi őrszolgálat is.
    

A nemzeti parkok vendégei 2022-től egyebek mellett már ellátogathatnak a Bükki Csillagdába, a Csárda Természetvédelmi Központba, illetve a Vízi Vándor Természetvédelmi, a Berek Világa és a Pál-völgyi Látogatóközpontba is. Ezen fejlesztések hatására a nemzeti parkok éves látogatószáma vonatkozásában rendkívüli növekedés volt tapasztalható - emelte ki az AM.
    

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságokkal 2022-ben többek között eredményesen működtette a Nemzeti Park Termék Védjegyrendszert, tovább erősítette a védett természeti területek hálózatát, valamint folytatta a Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítését és jóváhagyását. Az állami természetvédelem erőfeszítéseinek köszönhetően elkészült Magyarország ökoszisztéma-alaptérképe, illetve a hazai zöldinfrastruktúra-hálózat fejlesztésének módszertani kerete - írták.
    

Ezen felül elindult 4 új LIFE projekt, támogatáshoz jutottak a hazai natúrparkok, és megvalósult a 2021-2030 közötti időszakra szóló 3. Biodiverzitás Stratégia előkészítése. A génmegőrzési feladatoknál nőtt az állami szerepvállalás, amivel Európa egyik legjelentősebb génbankját is sikerült fejleszteni - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com