AM: több százmilliárd forint értékben jelennek meg pályázatok

A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart - közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleményében.Az MTI-nek küldött közleményben a tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít a kormány, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását teszi lehetővé.

    
Hozzátette: a következő hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázati felhívásokat a kormány döntésének és a Vidékfejlesztési Program következő módosításának köszönhetően.

Emellett a tavalyi év végén megjelent kiírásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszege is 280 milliárd forinttal megemelésre került.
    

Hangsúlyozta: áprilisban az állattartó telepek megújítására 30, a gyümölcs- és gyógynövény ültetvények telepítésére 15 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás jelenik meg. Májusban 50 milliárd forintos forrással terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére lesz lehetőség. A külterületi helyi közutak megújítására pedig 50 milliárd forint értékű felhívás jelenik majd meg. Várhatóan júniusban a kertészetek és a gomba előállító üzemek fejlesztésére 50 milliárd forintos, illetve 20 milliárd forintos forrással jelennek meg pályázatok.


Ugyancsak a nyár elejére várható egy 50 milliárd forintos kiírás a kisebb élelmiszeripari projektek támogatására, egy 200 milliárd forintos kerettel pedig az ágazat nagyobb beruházásaira lesz lehetőség. A mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekre 100 milliárd forintos pályázat nyílik meg - sorolta a miniszter a közleményben.
    

Kifejtette: mindezek mellett természetesen folytatódnak azok a programok, amelyekkel a gazdálkodók a korábbi években is jelentős eredményeket értek el. A tárcavezető példaként említette az agrár-környezetgazdálkodási, az ökológiai gazdálkodási és a tejelő szarvasmarhák állatjóléti támogatásait. Nagy István a közleményben felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavalyi év végén kiírt felhívások esetében a kormány a források jelentős emeléséről is döntött. Így az állattartó telepek korszerűsítésére összesen 260 milliárd forint, a kertészeti üzemek fejlesztésre pedig összesen 68 milliárd forint áll rendelkezésre.


Előbbi felhívás ráadásul várhatóan már júniusban ismét megnyílik, így az állattartók újra pályázhatnak a létesítmények jelentős mértékű, akár több milliárd forintos megújítására. A tárcavezető elmondta, hogy emelt keretösszeggel folytatódnak a vízgazdálkodási ágazat fejlesztését és az erdősítést támogató intézkedések is. A tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátására, az egyedi szennyvízkezelésre, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális megújítására, valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére indított nagy sikerű felhívások kapcsán várhatóan továbbra is lehetőség lesz pályázatok benyújtására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com