AM: tovább bővül a nemzeti parkok kínálata a fejlesztéseknek köszönhetően

Rendkívüli volumenben valósulnak meg fejlesztések a nemzeti parkokban, ennek köszönhetően idén tovább bővül az igazgatóságok kínálata és javul a természeti környezet állapota is - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.A tárca kiemelte: számos bemutatóhely környezete szépül meg, emellett új kiállítások, tanösvények várják az érdeklődőket, valamint három új látogatóközpont is megnyitja kapuit idén. A közlemény szerint csak ebben az évben 30 beruházás, illetve projekt átadása történik meg országszerte. Ezekre a létesítményekre, beruházásokra, eszközökre, élőhely-helyreállításokra összesen mintegy 8,7 milliárd forintot fordítottak az igazgatóságok.

    
Ezen felül is folyamatosan zajlanak a fejlesztések, jelenleg több mint 100 projekt megvalósítása van folyamatban a nemzeti park igazgatóságoknál.

Az operatív programokból, határon átnyúló programokból és a nemzeti forrásokból összesen 46 milliárd forintot fordítanak természetvédelmi célokra az igazgatóságok.
    

A látogatókat idén számos újdonság várja a hazai nemzeti parkokban. A nagyközönség például már birtokba vehette a felújított Kápolnapusztai Bivalyrezervátum látogatóközpontot, a megújított Salföldi majort és a mecseki Jakab-hegyen álló, felújított Új templom turistapihenőt. Komfortosabb környezetben kapcsolódhatnak ki a Hegyestű geológiai bemutatóhelyen, és a Csapody István Természetiskola is megújulva várja vendégeit.
    

A közeljövőben is számos újdonsággal találkozhatnak az érdeklődők. Az Aggteleki Nemzeti Parkban például a napokban zárul az a közös szlovák-magyar projekt, amely az Aggteleki cseppkőbarlang és a Domicai cseppkőbarlang gyógyturisztikai fejlesztését tűzte ki célul. A beruházásnak köszönhetően az évente 250 ezer látogatót fogadó Baradla-Domica-barlangrendszert a szakemberek felkészítették a gyógyászati kezelések folytatására.
   

Balatonfüreden a látogatók még a nyár folyamán birtokba vehetik a Lóczy-barlang látogatóközpontot, ahol megismerkedhetnek a terület földtani és természeti értékeivel. Várhatóan a nyár végén nyitja meg kapuit a Bükki Csillagda. A 650 négyzetméteres központ az ország egyik legkomplexebb csillagdája lesz, amely nappal és éjszaka is kínál majd egyedülálló élményeket. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban szintén még a nyáron új tanösvénnyel bővül a kínálat, amely a Gönyűi-homokvidék Natura 2000 területét mutatja be.
    

A fejlesztések és az állandó kínálat mellett az igazgatóságok számos különleges programmal várják a látogatókat az év során. A nagyobb rendezvényeken országszerte 30 ezer vendég fordul meg, míg a vezetett túrák több mint 20 ezer érdeklődőt vonzanak. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban jelenleg is zajlik a Levendula Hetek programsorozat, míg a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban a következő napokban a szentjánosbogár-rajzásé lesz a főszerep.
   

A nyári-őszi időszakban olyan népszerű rendezvények várják még a látogatókat, mint a Magyar pásztorkutyák terelőversenye, a Kardoskúti Fehér-tó napja, a Dömösi zöld forgatag vagy az Őrségi tökfesztivál - írta az AM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com