AM: új lendületet kap a MAHOP Plusz megvalósítása

Az Agrárminisztérium (AM) a MAHOP Plusz-3.1.1-24-2024-00001 azonosítószámú, "A MAHOP Plusz megvalósítását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt" című kiemelt projekt keretében bruttó 1,168 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült európai uniós forrásból, hazai társfinanszírozással. A projekt megvalósítási időszaka lefedi a 2021-2027-es támogatási ciklust, és 2024. január 1-jétől 2029. december 31-ig tart - közölte a tárca kedden.A tájékoztatás szerint az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alap (ETHAA) létrehozásáról szóló (EU) 2021/1139 rendelet 5.

cikke, valamint az EU 2021/1060 rendelet alapján az alap technikai segítséget nyújthat a források hatékony kezeléséhez és felhasználásához.

A projekt célja a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó, az Európai Bizottság által jóváhagyott Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) hatékony, eredményes, szabályszerű és átlátható végrehajtásának támogatása, valamint a végrehajtásért felelős intézményrendszer magas színvonalú működésének biztosítása.

A projekt keretében az Irányító Hatóság az operatív program megvalósításához szükséges előkészítő, monitoring, adminisztratív, technikai segítségnyújtási, értékelési, tájékoztatási, kommunikációs, panaszkezelési, valamint audit- és kontrolltevékenységeket finanszírozza.

A projekt során elkészülnek a MAHOP Plusz végrehajtásához szükséges tanulmányok, stratégiák, tervek, értékelések, valamint a következő támogatási ciklus előkészítését szolgáló dokumentumok.

Kiemelt figyelmet kap az információk terjesztése, a hálózatépítés támogatása, a kommunikációs tevékenységek végrehajtása, a tudatosság növelése, valamint az együttműködés és a tapasztalatcsere ösztönzése. A projekt biztosítja az operatív program sikeres megvalósításához szükséges megfelelő intézményi és adminisztratív keretrendszert.

A megvalósítás során sor kerül speciális, külső szakértői feladatok elvégzésére is, amelyek konkrét intézkedésekhez és feladatokhoz kapcsolódnak. Az intézkedés fedezi a monitoring bizottság működtetésének költségeit, amelyben a partnerszervezetek képviselői is részt vesznek, valamint biztosítja a számukra szervezett rendezvények és szakmai programok lebonyolítását is.

A tájékoztatási tevékenységek keretében ismertetik a támogatási és fejlesztési lehetőségeket, illetve bemutatják a program eredményeit, megvalósult projektek jó gyakorlatait.

A lakosság felé irányuló kommunikáció hatékonyságának növelése, valamint az erőteljesebb szinergiák kialakítása érdekében az Irányító Hatóság hozzájárul a halgazdálkodási támogatások népszerűsítését szolgáló rendezvények, kiadványok és marketingtevékenységek megvalósításához is - olvasható az AM közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com