AM: újabb pályázati felhívás érhető el a kertészeti termelés fejlesztésére

Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy meghatározó jelentősége van a korszerű termesztéstechnológiák, gépek, eszközök használatának a kertészeti ágazatban, ezért az agrártárca egy 25 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdet meg az érintettek számára. A támogatási kérelmek benyújtása 2025. április 2-ától lehetséges - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.A tárcavezető kiemelte, hogy a kertészeti ágazatban is nélkülözhetetlenek és fontosak a fejlesztések, ugyanis azoknak köszönhetően erősödik a gazdaságok jövedelembiztonsága és növekszik a hazai termelésű kertészeti termékek mennyisége, minősége.

Ezen felül az új környezetbarát, energiatakarékos gépek termelésbe állításával a kertészek jobban megfelelhetnek a piaci és éghajlati kihívásoknak, eredményesebb gazdálkodást végezhetnek - tette hozzá a közlemény szerint.

Az előző támogatási ciklusban kertészeti géptámogatásra a korábbi Vidékfejlesztési Program keretéből csaknem 41,5 milliárd forint támogatási összeg odaítéléséről döntöttek, több mint 4100 kérelmező részére. A mostani európai uniós társfinanszírozásból megvalósuló Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretei között megjelent - "Kertészeti üzemek technológiai fejlesztésének támogatása" című pályázati felhívás ennek a programnak a folytatása. A kiírás a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek, valamint a tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológiák beszerzésére irányul, és elsősorban a kisebb üzemmérettel rendelkező gazdaságok fejlesztését szolgálja - írták.

A felhívás keretében a beruházásokhoz kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, ugyanakkor ez fiatal mezőgazdasági termelők, ökológiai gazdálkodást folytatók, gazdaságátadásban érdekeltek és kollektív beruházás esetén tovább növelhető azzal, hogy a támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 65 százalékot, és egy kérelemben legfeljebb 35 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A felhívásban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn partnereivel - ismertette a miniszter a közlemény alapján.

A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com