AM: újra kell gondolni a Zöld Megállapodásban rögzített mezőgazdasági célértékeket

Az orosz-ukrán háború következményei jelentős élelmezésbiztonsági kockázatokat vonnak maguk után, ezért újra kell gondolni, és a kialakult helyzethez kell igazítani mind a Termőföldtől az asztalig stratégiában foglalt célértékeket, mind pedig a KAP stratégiai tervekkel szemben támasztott zöld ambíciószintet - mondta az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint a tárcavezető Brüsszelben.A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén az uniós agrárminiszterek megvitatták a Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai tervek elfogadási folyamatát. Az orosz-ukrán háborús konfliktus komoly élelmezésbiztonsági aggályokat vet fel, hiszen Ukrajna adja a világ gabonanövény-termelésének jelentős részét. Ebben a nehéz helyzetben az EU-nak is újra kell gondolnia eddigi álláspontját, elsősorban a Termőföldtől az asztalig stratégiában előírt célértékek, valamint a KAP stratégiai tervekkel szemben támasztott zöld ambíciószint kapcsán - hangsúlyozta Nagy István a közlemény szerint.
    

A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy a mezőgazdaság is hozzájáruljon a klímaváltozás elleni küzdelemhez és teremtett világunk megőrzéséhez, azonban ez nem veszélyeztetheti az élelmiszerellátást. A háborús konfliktus új helyzetet teremtett, amihez alkalmazkodni kell. Hozzátette, nem felejthetjük el, hogy hivatalos bizottsági hatástanulmány továbbra sem készült az Európai Zöld Megállapodáshoz. Mértékadó szervezetek által készített tanulmányok az európai mezőgazdasági termelés 15-20 százalékos visszaesését jósolják a célértékek teljesítésének esetén. A jelenlegi helyzetben pedig az EU-nak növelnie kellene termelését, így újra kell gondolni, és a kialakult helyzethez kell igazítani a környezet és klímavédelmi ambíciószintet - fejtette ki a miniszter.
    

Mint írták, Nagy István a KAP stratégiai tervek mielőbbi, legkésőbb július végére történő bizottsági elfogadása mellett érvelt. A gazdáknak még a nyár folyamán döntést kell hozniuk őszi vetési terveikről, és ismerniük kell a gazdálkodásukat befolyásoló összes feltételt és körülményt ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a 2023-tól induló új KAP által támasztott követelményeknek. Magyarország elvégezte a házi feladatát, és december 30-án, a határidő lejárta előtt benyújtotta a magyar stratégiai tervet. Most a Bizottságon a sor, hogy időben jóváhagyja azt - húzta alá az agárminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com