Amerikában és Afrikában terjeszkedik a fantasyjátékokat fejlesztő magyar startup

Észak- és Dél-Amerikában terjeszkedik, miközben Brazíliában már piacvezető a Máltán, az Egyesült Államokban és Londonban is céggel rendelkező, fantasyjátékokat fejlesztő magyar Statzup Kft., amelyben legutóbb 1,4 millió dolláros (383 millió forint) tőkeemelést hajtottak végre befektetőik.

A startup vállalkozást két huszonéves nagykanizsai fiatalember, Varga Tamás és Simán Kristóf alapította 2013-ban, elsőként a Magyar Labdarúgó Szövetséggel együttműködve indították el MLSZ Fantasy Liga játékukat. A Facebookon 2014-ben kezdték el felépíteni TheFantasyFootball nevű újabb játékukat, amely mostanra a világ 186 országából több mint 1,4 millió felhasználóval rendelkezik, idén pedig TheSix néven az amerikai kontinensen is elindult új fantasy sportjátékuk - vázolta Varga Tamás az MTI érdeklődésére.

d2329b54016616b7a746fc4e504fcac3

Mint kifejtette: a fantasyjátékok lényege, hogy a résztvevők a kedvenc játékosaikból virtuális csapatot állítanak össze, akik a valós teljesítményük alapján érnek el eredményt az összeállítójuknak. Ennek felgyorsított változata a daily fantasy játék, amely nem egész szezonon át, hanem csak egy-két napig tartó játék. Ez utóbbival - az online pókerhez hasonlóan - pénznyeremény is jár, de a világszerte most formálódó jogszabályok alapján számos helyen nem szerencsejátéknak, hanem tudás alapú játéknak számít.

A játékfejlesztő cég Magyarországon 10 főállású alkalmazottat foglalkoztat, de jelenleg csak Európán kívüli piacokon van jelen. Brazíliában már piacvezetőnek számítanak, ezért Argentína és Kolumbia után - Venezuelát kivéve - a többi dél-amerikai államban is elindítják játékukat, miközben New Yorkban és a Szilícium-völgyben, továbbá Londonban is rendelkeznek már képviselettel. A következő, még az idén megcélzott terület Egyiptom, majd a Szaharától délre eső 13 afrikai állam.

Varga Tamás nem titkolja: agresszív terjeszkedési politikájukkal cégük már most is az első globális résztvevőnek számít a fantasysportok játékpiacán, ugyanis az egyesült államokbeli két konkurensük nem merészkedik angol nyelvterületen kívülre. Pár hónapja létrehozott amerikai leányvállalatuk után ezért is alapítottak a múlt hónapban új céget Máltán, ahol kormányzati átvilágítás után az egész világra kiterjedő jogi igazolást szerezhetnek játékaikra.

A cégben a befektetési alapok is nagy fantáziát látnak, legutóbb a Valor Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által vezetett befektetői csoport tőkésítette fel 1,4 millió dollárral a céget. Varga Tamás azt is elmondta: a fejlesztések és a terjeszkedés miatt vélhetően még jó ideig veszteséges Statzup azért tud sikeresen befektetői tőkéhez jutni, mert a cég dinamikusan növekvő értéke számít számos befektetőnek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com