Antibiotikumot vény nélkül kiadó állatpatika ellen indított eljárást a Nébih

Antibiotikumot vény nélkül kiadó budapesti állatpatika ellen indított eljárást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).A hatóság csütörtöki közleménye szerint egy február végi próbavásárlás során az üzlet alkalmazottja állatorvosi vény nélkül kiadott egy, az emberi egészség szempontjából kritikusan fontos antibiotikumot tartalmazó készítményt. A szer enrofloxacin elnevezésű hatóanyagot tartalmaz, amely macskák és kutyák légúti, húgyúti és bőrbetegségeinek kezelésére szolgál.

    
A Nébih szerint a gyakorlat veszélyességét mutatja, hogy nem elsőként választandó hatóanyagról van szó, csak olyan klinikai esetekben ajánlott, amikor egyéb antibiotikummal végzett terápia nem eredményez gyógyulást, és akkor is csak nagy körültekintéssel lehet alkalmazni. A közleményben felhívták a figyelmet arra is, hogy a WHO humán szempontból a kritikusan fontosnak minősített antibiotikumok közé sorolja, azaz az embergyógyászat számára is nélkülözhetetlen, és állatgyógyászati használatának visszaszorítására kell törekedni, hogy lehetőség szerint még a következő generációk bakteriális fertőzései esetén is sikerrel alkalmazhassák.
    

Kizárólag állatorvosi vényre adható ki olyan állatgyógyászati készítmény, amelynek alkalmazása kockázatot jelenthet az állatra, az alkalmazó személyre vagy a környezetre. A receptet csak állatorvos állíthatja ki, a felírt adagot pedig a kezeléshez szükséges legkisebb mennyiségre kell korlátozni - közölte a Nébih, hozzátéve, hogy ilyen antibiotikumot állatorvosi diagnózist igazoló vény nélkül, meghatározott dózis és adagolási időtartam nélkül, csak kérésre kiadni nagy felelőtlenség és hosszú távon kockázatos. A hatóság ezért az állatpatikával szemben eljárást indított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com