Április 25-27. között rendezik meg a XV. Szakma Sztár Fesztivált

Április 25-27. között rendezik meg a XV. Szakma Sztár Fesztivált, ahol 86 szakmában több mint 200 tanuló versenyez, emellett szakmai és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Hungexpo területén.Parragh László, a rendezvény főszervezője, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta, a parlamenti választás eredménye alapján az elmúlt időszak gazdaságpolitikája folytatódni fog, a kamara és a kormány közötti megállapodás továbbra is működőképes lesz, így folytatódik a több mint egy évtizedes múlttal rendelkező Szakma Sztár Fesztivál is.
   

Fontosnak nevezte, hogy folyamatosan növekszik a szakmák bemutatását felvállaló Szakma Sztár Fesztivál, a tizenöt évvel ezelőtti induláskor 15 szakmában, mostanra 86 szakterületen versenyeznek a diákok, az agrárium belépésével pedig szinte a teljes magyar gazdaságot lefedik. Hozzátette: a rendezvénysorozat nyilvánosságával el kívánják érni, hogy minél többen lássák, egy jó szakma felér egy diplomával.
    

Az MKIK elnöke rámutatott arra, hogy a szakképzés reformjával átjárhatóság alakult ki a szakképzés és a felsőoktatás között. Parragh László kitért arra is, hogy a szakképzésben történt változások eredményeket hoztak, azonban ezt olyan folyamatnak kell tekinteni, amely igazodik a gazdaság igényeihez.

Kiemelt cél a szakképzés, a felnőttképzés és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése.
    

Az MKIK elnöke ismertette, hogy 6995 diák indult el az idei szakmák versenysorozatán, közülük került ki a több mint 200, döntőben versenyző fiatal szakember, és kiválasztják a nemzetközi szakmai versenyeken a magyar indulókat is. A fesztiválra az ország minden részéből érkeznek pályaválasztás előtt álló diákok, köztük általános iskolások - jegyezte meg.
    

Győrffy Balázs, a rendezvény szervezésében együttműködő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte, a Szakma Sztár Fesztiválon látható lesz, hogy a mezőgazdaság színes és sokrétű, széleskörű lehetőségeket rejt, érdemes rá jövőt építeni. Úgy fogalmazott, hogy az agráriumban is lehet valaki kiemelkedő, lehet sztár, és nemcsak a versenyen, hanem a későbbi életében is.
    

A NAK elnöke kiemelte a támogató háttér fontosságát, és utalt arra, hogy a miniszterelnök jelenléte a megnyitón  jelzésértékű. A támogató kormányzat nemcsak szavakkal, de tettekkel, intézkedésekkel, források és teremtett lehetőségek sorával bizonyítja, hogy megbecsüli a szakmai tudást, a kétkezi munkát, a fiatalok erejét és képességeit - tette hozzá Győrffy Balázs.
   

Az agrárkamara elnöke szólt arról is, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari versenyeknek hosszú évtizedes hagyományai vannak Magyarországon. A Szakma Sztár Fesztivált megelőző szakmai versenyek szervezése során is arra törekedtek, hogy bemutassák az agrár- és élelmiszeripari ágazat szakmáit, a gazdálkodó szervezeteket, és szakember-találkozókat tartottak.
    

Elmondta, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2018-ban kötött megállapodása alapján az idén közösen tartják a Szakma Sztár Fesztivált, 12 agrárszakmában 38 fő versenyezhet a helyszínen, és 22 agrárszakmában tartanak bemutatót a szakképzőintézmények. Az idelátogatók láthatják, hogy az agrárium világa nem egy letűnőben lévő rozsdás, verejtékes, sáros életforma, hanem egy folyamatosan modernizálódó, technológiájában megújuló univerzum, ígéretes és izgalmas életpálya-lehetőség. A mezőgazdaság óriási átalakuláson megy keresztül, az innováció, digitalizáció egyre inkább a hétköznapi gyakorlat részévé válik, nagy az igény a digitális eszközökkel jól bánó új generációkra - mondta Győrffy Balázs.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com