Áprilisban 2,7 százalékra mérséklődött a román éves inflációs ráta

Áprilisban 2,7 százalékra mérséklődött a román éves inflációs ráta - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.Márciusban 3 százalék volt az éves inflációs ráta, megegyezően a februárival, januárban pedig még 3,6 százalék volt a 12 havi index. Áprilisban a tavalyi negyedik hónaphoz mérten az élelmiszerek 5,72 százalékkal drágultak, a szolgáltatások 3,06 százalékkal kerültek többe, míg a nem élelmiszerek fogyasztói ára 0,53 százalékkal emelkedett.

  
Márciushoz képest az infláció 0,26 százalék volt. Tavaly év végéhez képest a fogyasztói árak 1,42 százalékkal emelkedtek. A Román Nemzeti Bank (BNR) 0,1 százalékponttal, 3 százalékra csökkentette februárban az idei inflációs előrejelzését. A jegybank várakozásai szerint 2021-ben 3,2 százalékos fogyasztói árindex várható.


Tavaly decemberben 4 százalék volt az éves inflációs ráta, ami meghaladta a jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot. A BNR tavaly év végi várakozása szerint a fogyasztói árindex ismét csökkenni fog, és visszakerül a célsávba, amit a statisztikai intézet adatai megerősítenek. A jegybank március 20-án 50 bázisponttal, 2 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet következményeinek enyhítése érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com