Áprilistól ismét termel a sátoraljaújhelyi húsüzem

Új tulajdonossal indul újra április elején az elmúlt év januárjában bezárt sátoraljaújhelyi húsüzem, a Zemplén-Food 1889 Kft. először 15-20 embert alkalmaz majd, míg az év végére már 30 dolgozóval számolnak - tudta meg az MTI Sebőkné Tóth Ibolya ügyvezetőtől.

hA társaságot a kisvárdai székhelyű Keps-Hungary Kft.

és a sátoraljaújhelyi önkormányzat közösen alapította.
Az ügyvezető tájékoztatása szerint a kisvárdai társaság már kilenc éve foglalkozik húsipari termékek kereskedelmével Magyarországon és Szlovákiában, ugyanakkor már régóta szerettek volna egy saját húsüzemet.

Az üzem szinte indulása kész, a befektetők azonban két fontos beruházást elengedhetetlennek tartanak, a balesetveszélyes és környezetszennyező ammóniás hűtőrendszer lecserélését, valamint egy gőzfejlesztő berendezés beállítását, a későbbiekben a vágóhíd újraindítása is szóba kerülhet.

Terveik között szerepel az előd Zempléni Hús Kft. legnépszerűbb termékeinek gyártása is, Sátoraljaújhelyen pedig mintaboltot nyitnak.

Szamosvölgyi Péter, a zempléni város polgármestere elmondta: az önkormányzatnak jelképes, öt százalékos tulajdonrésze van az új cégben. Hozzátette: ennek praktikus okai vannak, így ugyanis minden pályázaton indulhatnak.
Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a korábbi cég megmentése érdekében végzett erőfeszítéseik kudarcba fulladtak, de az új kft. indulásához komoly kormányzati támogatásokat lehet nyerni. Ilyen a Magyar Nemzeti Bank által elindított, kedvezményes növekedési hitel, valamint a munkahelyteremtő támogatás, amelynek keretében dolgozónként akár 2,5 millió forintot is kaphat a húsipari vállalkozás.

A sátoraljaújhelyi Zemplén-Hús Kft. tavaly januárban tulajdonosi döntéssel szüntette be termelését, mert évek óta komoly értékesítési nehézségekkel küzdött, veszteségesen működött, tartalékait felélte.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com