Árbevételi rekord mellett növelte nyereségét a Mavir tavaly

A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító fennállásának legmagasabb nettó árbevételét érte el tavaly, egyben növelte adózás, kamatok és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.A közlemény szerint ezzel a rendszerirányító az MVM Csoport egyik legsikeresebb tagvállalata lehet. A MAVIR bevétele a 2017-es 177 milliárd forintot követően tavaly 232 milliárd forintra nőtt, az 56 milliárd forintos növekményt a piac-összekapcsolás és a határkeresztező-kapacitás értékesítéséből realizálta.

    
A társaság EBITDA-ja (adózás, kamatok és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) a tavalyi 28,7 milliárd forintról 30,4 milliárdra emelkedett, annak ellenére, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által megállapított átviteli díj mértéke közel 14 százalékkal csökkent, így az abból származó bevétele 9 milliárd forinttal alacsonyabb volt az előző évinél.
    

A közlemény szerint Csomai Kamilla vezérigazgató a társaság évértékelő fórumán elmondta: "az egyre növekvő belső fogyasztást, ugyanakkor a határkeresztező kapacitások EU által előírt emelkedő mértékű felajánlását csak további fejlesztésekkel és innovációkkal lehet egyidejűleg kielégíteni". A hálózatbővítések, a digitalizációs és rendszerintegrációs folyamatok végső soron Magyarország villamosenergia-függetlenségét is célozzák - tette hozzá.
    

A közlemény szerint az átviteli hálózat és a rendszerirányítás 2018-ban kifogástalanul működött, Magyarország villamosenergia-ellátása folyamatosan biztosított volt. Emlékeztettek arra: a Mavir az idén ünnepli a rendszerirányítás 70. évfordulóját. 1949. november 23-án született meg az első bejegyzés az Országos Villamos Teherelosztó üzemi naplójában, hivatalosan ezzel kezdődött a villamos energia rendszerirányítás - a Mavir fő tevékenysége - Magyarországon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com