ÁSZ: elérhetők az önkormányzatok vagyoni helyzetét bemutató adatok

Az Állami Számvevőszék honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok 2024. III. negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.Az ÁSZ emlékeztet arra: valamennyi települési önkormányzathoz adatszolgáltatási megkereséssel fordult az önkormányzati gazdálkodás átláthatóságának növelése, illetve az idei önkormányzati választásokat követően felálló új képviselőtestületek munkájának segítése érdekében.

A beérkezett, 2024. szeptember 30-i átadás-átvételi állapotot tükröző adatok köre egyebek mellett kiterjed az önkormányzatok 2024. évi költségvetése kiadási és bevételi főösszegének százalékos teljesítésére, az önkormányzatok pénzkészletére, hitelállományára, az önkormányzati vagyon változásaira, illetve a folyamatban lévő beruházások, felújítások számára és tervezett összköltségére is.

Az ÁSZ a beérkezett adatok alapján elemzést készített, amelyet a beküldött közadatok teljes körével egyetemben elérhetővé tett honlapján, annak érdekében, hogy mind az új - 2024. október 1-én hivatalba lépett- önkormányzati tisztviselők, mind a helyben élők aktuális és átfogó képet kaphassanak az önkormányzatok tényleges gazdasági helyzetéről - írták.

Az ÁSZ által közzétett elemzésből és az adatbázisból leszűrhető tényszerű információk mindenki számára segítséget adnak a valós pénzügyi állapotok áttekintéséhez és megítéléséhez. Az elemzés általánosságban jellemzi az önkormányzati szektor jelenlegi pénzügyi helyzetét, az adatbázis használatával ugyanakkor településenként nyerhetők ki a legfontosabb vagyoni helyzetet bemutató számok.

Az adatbázisban az oldalon található kereső segítségével, az önkormányzat nevének beírásával és kiválasztásával érhetőek el az adatok. Az önkormányzatok 2024. III. negyedévi költségvetési jelentés és mérlegjelentés adatai 2024. november 16-i feldolgozottságúak - áll a közleményben. Közölték azt is: az egyes települések gazdálkodását jellemző adatok, mutatók a következő elérhetőségen találhatók: https://www.asz.hu/onkorm-gazdalkodasa-2024, holnapjukon megtekinthető a teljes számvevőszéki elemzés is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com