ÁSZ-elnök: Magyarország felkészült egy kedvezőtlenebb világgazdasági időszakra

A tartalékképzésnek és a devizaadósság-arány jelentős csökkentésének köszönhetően Magyarország felkészült egy kedvezőtlenebb világgazdasági időszakra is - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Figyelőnek.Domokos László a lap csütörtöki számában beszélt arról is, hogy a versenyképesség további növelése érdekében fontosnak tartana újabb adómérsékléseket, valamint szerinte el kellene mozdulni a hosszú lejáratú állampapírok irányába, amelyek egy része akár devizában is lehetne.

    
Kiemelte: tíz-, húsz- vagy harmincéves papírokat lehetne kibocsátani megfelelő kamatkondíciók mellett, ha az átlagnál nagyobb gazdasági növekedést akar elérni az ország. Közölte, a teljes államadósság "forintosításával" elvben egyetért. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország sérülékenysége az elmúlt években jelentősen csökkent, ami főként annak köszönhető, hogy egyre kevesebb a külföldi hitelező, az adósság mind nagyobb részét forintban tartja az ország, devizatöbblet van a fizetési mérlegben, emellett nem szorul külső hitelekre az állam.
    

Domokos László kiemelte, hogy az áremelkedést kockázatosnak tartja a költségvetés egyensúlya szempontjából. A kereslet és a kínálat egyensúlyának a munkaerőpiacon tapasztalható felborulásából fakadóan sok esetben olyan mértékben nőnek a bérek, ami mögött nem áll a hatékonyság javulása - fejtette ki utalva arra, hogy például az építőiparra és a kereskedelemre is jellemző ez a helyzet.
    

A számvevőszék vezetője kifejtette, hogy további adó- és járulékcsökkentéseket tartana kívánatosnak, és állást foglalt a személyi jövedelemadó egykulcsossá tétele mellett. A bérterheket tovább kell mérsékelni mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldalon - mutatott rá és emlékeztetett, hogy az adócsökkentések ellenére folyamatosan nőnek a költségvetés bevételei, ami a gazdaság bővülése mellett a fehéredésnek is köszönhető.
    

Domokos László arról is beszélt, hogy a beruházási piacot túlfűtöttnek tartja. Szerinte az államnak vissza kellene fognia a befektetéseit, hiszen az állami beruházások pörgetése a kapacitáshiány miatt automatikus árnöveléshez, minőségromláshoz, az építkezések elhúzódásához és végső soron a bizalom megingásához, közpénzvesztéshez vezethet. Ha a vállalkozói szféra beruház, akkor a kormányzatnak visszább kell lépnie és fel kell készülnie arra az időszakra, amikor kevésbé lesznek aktívak a piaci szereplők - összegezte.
    

A válságra való felkészülésről elmondta, a kormányzat és a parlament elvégezte a lecke java részét, hiszen jelentős tartalékokat képzett. A gazdasági fejlődésre jelenleg szerinte a legnagyobb veszélyt maga az Európai Unió jelenti, hiszen a költségvetési források visszatartásával való fenyegetőzések bizalmatlanságot kelthetnek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com