ÁSZ: jelentősen nőttek az önkormányzati adóbevételek 2018-2019-ben

Az infláció mértékét jelentősen meghaladva, 8-9 százalékkal nőttek az önkormányzatok helyi adóbevételei a koronavírus-járványt megelőzően 2018-2019-ben, a helyi iparűzési adóból származó bevétel pedig még ennél is nagyobb mértékben, több mint 10 százalékkal emelkedett - közölte elemzése alapján az Állami Számvevőszék kedden a honlapján.A közleményben ismertetett elemzés szerint a helyi adóztatás fontos szerepet tölt be az önkormányzatok gazdálkodásában. Az önkormányzatoknak a helyi adók bevezetése lehetőség, amelyről a törvény keretein belül szuverén módon dönthetnek, a helyi adók bevezetésekor azonban meg kell felelni a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyokat érintően az adóalanyok teherviselő képességének.


A helyi adóztatásnak tehát nem lehet célja a jogszabály alapján beszedhető adóbevételek maximalizálása, és a helyi adók nem jelenthetnek túl nagy terhet a lakosságnak - írták.

A helyi adók alkalmazásának lehetőségével a települési önkormányzatok több mint 99 százaléka élt 2019-ben, az azokból származó bevételek az önkormányzatok költségvetési bevételeinek mintegy harmadát tették ki - állapították meg.

    
Ismertették: szinte minden önkormányzat kivetette a helyi iparűzési adót, a nagyobb önkormányzatok jellemzően a vagyoni típusú adókat - építményadó, telekadó -, a kisebb önkormányzatok pedig a magánszemély kommunális adóját vezették be. Emellett a turisztikailag jelentősebb településeken, kerületekben jellemzően idegenforgalmi adót kellett fizetni.
    

A vagyoni típusú adók esetében az önkormányzatok nem alkalmazták a törvény alapján kivethető adómaximumot, és az iparűzési adó esetében is csak az önkormányzatok fele szabta meg a törvényben rögzített felső adómértéket - tették hozzá. Az elemzésből kiderült: a helyi adóbevételek mintegy 80 százalékát a helyi iparűzési adó tette ki. Az összes iparűzési adóbevétel 90 százaléka az önkormányzatok mindössze 8,5 százalékától származott. A települések nagy részénél, jellemzően a kisebb városok, községek költségvetésében nem voltak meghatározóak a helyi adóbevételek, egy részüknél azonban kiugróan magas, akár 80 százalék feletti volt a helyi adók - ezen belül is meghatározóan a helyi iparűzési adó - aránya a költségvetési bevételeknél - állapították meg.
    

Kiemelték: a vállalkozások két és félszer több helyi iparűzési adót fizettek be 2019-ben, mint társasági adót. Az ÁSZ elemzői szerint ez kockázatot hordozhat a stabil költségvetés szempontjából, különösen, ha a működési kiadások nagy részét helyi adóbevételekből finanszírozza az önkormányzat, illetve ha egy nagyobb adózótól származik az adóbevétel jelentős része.
    

Az elemzésben kitértek arra is, hogy a koronavírus-járvány hatással van a helyi önkormányzatok adóbevételeire. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként több, az önkormányzatok adóbevételét érintő jogszabály is módosult, amelyek elsősorban az adófizetők védelmét és a vállalkozások fennmaradását célozták, hiszen hosszú távon minden érintettnek az az érdeke, hogy a vállalkozások fennmaradjanak és a lakosság fizetőképessége biztosított legyen - olvasható a számvevőszék közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com