ÁSZ: nem igényel rendszerszintű beavatkozást a községek gazdálkodása

Az önállóan gazdálkodó községi önkormányzatok pénzügyi egyensúlya fenntartható, rendszerszintű beavatkozást nem igényel, egyes településeken ugyanakkor tárt fel egyedi kockázatokat a számvevőszék - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke csütörtökön Budapesten.Warvasovszky Tihamér a sajtótájékoztatón számolt be arról a vizsgálatról, amelynek keretében 220 önálló polgármesteri hivatallal rendelkező község 2016-2017. évi gazdálkodását ellenőrizték.

Elmondta: az ÁSZ az úgynevezett Ökomer rendszer keretében folyamatosan értékeli az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyát, vagyongazdálkodását, valamint az eladósodás kockázatát a Magyar Államkincstárnál fellelhető beszámolók és mérlegjelentések alapján.

    
Ennek alapján korábban már megtörtént 132 nagyközség és 322 város ellenőrzése a gazdálkodási kockázatok kiszűrése érdekében - emlékeztetett. Holman Magdolna az ÁSZ főtitkára közölte: a települések közül 12 gazdálkodása elégtelen, 43-nak kettes osztályzatot adnának, 165 viszont legalább hármasra vagy annál jobb eredménnyel vizsgázott. A 12 elégtelenre értékelt településnél fennáll az adósságrendezési eljárás megindításának kockázata, ezért azonnali lépések szükségesek a likviditás megőrzése érdekében, a kettesre értékelt községek pedig a bevételeket meghaladó mértékben költöttek - ismertette.
    

A többieknél összességében megállapítható, hogy pénzügyi egyensúlyuk rendkívüli beavatkozás nélkül fenntartható, az eladósodás kockázata nem áll fenn. Az önkormányzati vagyon értékének megőrzése biztosított, és növekszik a beruházási aktivitásuk is. Az általános megállapításokon túl az ÁSZ levélben értesítette az érintett önkormányzatokat az egyéni kockázatokról - mondta a főtitkár.
    

Horváth Bálint az ÁSZ kommunikációs osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a számvevőszék ellenőrizni akarja mind a 3200 önkormányzat gazdálkodását, annak érdekében, hogy az állam által végrehajtott adósságkonszolidáció után megelőzze a települések újbóli eladósodását. Emlékeztetett arra, hogy a 2012-ben elindított adósságkonszolidáció keretében, mintegy 1400 milliárd forintot költött el az állam, majd az Országgyűlés új feladatfinanszírozási rendszert vezetett be az önkormányzatoknak.
    

Az is elhangzott, hogy a most ellenőrzött 220 településen 628 ezer ember él. A bevételeik meghaladják a 141 milliárd forintot, az eszközállományuk értéke pedig 517 milliárd forint volt 2017-ben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com