ÁSZ: nem volt szabályszerű a hulladékgazdálkodási szolgáltató gazdálkodása és vagyongazdálkodása

Az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. működésének szabályozottsága nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű a 2013. december 18. és 2016. december 31. közötti időszakban - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).Az ellenőrzésről szóló, kedden közzétett összefoglaló szerint az NHSZ 2013. december 18-án került a magyar állam kizárólagos tulajdonába, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gyakorolta.

A társaság fő tevékenységi köre vagyonkezelés (holding) volt, közfeladatot nem látott el, közszolgáltatást nem végzett, hulladékgazdálkodással összefüggő operatív tevékenységet nem folytatott.

    
Az NHSZ mérlegfőösszege 2013-ról 2016-ra elsősorban tőkeemelések, valamint üzletrész-vásárlások következtében 1,7 milliárd forintról 21,4 milliárd forintra nőtt. Az MNV Zrt. 2014-től összesen 3,4 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a társaságnak. Az ÁSZ megállapította, hogy az MNV Zrt. társaság feletti tulajdonosi joggyakorlása szabályszerű volt. Nem volt megfelelő ugyanakkor az NHSZ Kft. működésének szabályozottsága.
    

A társaság 2013 végéig nem rendelkezett számviteli politikával és az annak keretében elkészítendő szabályzatokkal, illetve számlarenddel. Ezt követően a számviteli politika és a pénzkezelési szabályzat nem követte a jogszabályi változásokat, számlarendje nem felelt meg a törvényi előírásoknak, bizonylati rendje továbbra sem volt.
   

A társaság gazdálkodása 2014-ben és 2016-ban nem volt szabályszerű, a személyi jellegű ráfordításokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően számolták el. Az NHSZ Kft. az éves beszámoló mérlegét 2013-2014-ben nem támasztotta alá leltárral. A 2013-2014. évi beszámolók közzététele nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő határidőben történt, de 2015-2016-ban már szabályszerűen eleget tett beszámolási kötelezettségének.
    

A társaság vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, mert a vagyon nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A támogatási szerződések elszámolása határidőn túl történt. A megállapítások alapján az ÁSZ az NHSZ Kft. ügyvezetőjének négy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre az érintettnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie - közölte a számvevőszék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com