ÁSZ: önteszttel ellenőrizhetik a központi költségvetési szervek gazdálkodásuk szabályosságát

Szerdától elérhető az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb öntesztje, amellyel a központi költségvetési szervek vezetői tesztelhetik gazdálkodásuk szabályozottságát.A számvevőszéknek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az öntesztet 661 központi költségvetési szerv hasznosíthatja, célja a gazdálkodási és ellenőrzési feladataik támogatása. A teszt által egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézmények működése válhat átláthatóbbá - írták.

    
Hozzátették: az öntesztben szereplő kérdéseket a követelményt meghatározó jogszabályi hivatkozásokkal kiegészítve fogalmazták meg. A tesztet a 2019. december 31-i állapotnak és az akkor érvényes jogszabályoknak megfelelően kell kitölteni. Az ÁSZ fontos tanácsadó eszköze a 2014 novemberében elindított öntesztrendszer. Ezek több célcsoportnak adnak iránymutatást a szabályos működéshez. Az eltelt több mint öt év alatt 32 önteszt vált elérhetővé a számvevőszék honlapján, és ezeket eddig több mint 16 ezer alkalommal töltötték le az érintettek - közölték.
    

Az ÁSZ emlékeztetett: kedden 24 kórház ellenőrzését zárták le, amely során megállapították, hogy 16 kórház vezetője 2017 után kialakította a gazdálkodásban rejlő kockázatok kezelését, valamint megteremtette a közpénzekkel és az állami vagyonnal való átlátható, elszámoltatható, felelős, korrupciótól védett gazdálkodás garanciális feltételeit. Nyolc magas és közepes kockázatú egészségügyi intézménynél viszont intézkedések szükségesek a fennálló kockázatok kezeléséért - olvasható a közleményben.
    

Az önteszt a www.asz.hu/ontesztek oldalon érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com