ÁSZ: sorozatos szabálytalanságok az egészségügyi intézményeknél

Sorozatos pénzügyi és vagyongazdálkodási szabálytalanságokat tártak fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egészségügyi intézményeknél idén lefolytatott vizsgálatai - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák - így összegezte közleményében az ÁSZ a 2016-ban befejezett ellenőrzéseket, amelyek során nyolc kórházat vizsgáltak.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11

A számvevőszék szerint a kórházak ellenőrzésének tapasztalatai alátámasztják azokat az ÁSZ által már korábban megfogalmazott állításokat, amelyek szerint a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek.

A közleményben hangsúlyozzák: a feltárt problémák mértékét mutatja, hogy az ÁSZ a jelentéseiben a nyolc kórház főigazgatójának összesen 134 intézkedési kötelemmel járó javaslatot fogalmazott meg. Lényegesnek nevezik, hogy a gazdálkodást felkészült pénzügyi-gazdasági szaktudással irányítsák, ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, sok esetben az adott intézmény szakmai feladatellátásában érintett, viszont pénzügyi és gazdálkodási szaktudással kevésbé bíró személyekre bízták ezt a feladatot.

Az ÁSZ februárban négy egészségügyi intézmény - a Zala Megyei Kórház, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet - 2009 és 2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését folytatta le.

Április végén, május elején lezárta a kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Megyei Kórház, a miskolci központtal működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és a karcagi Kátai Gábor Kórház 2011 és 2014 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését, legfrissebb jelentésében pedig a hódmezővásárhelyi székhellyel és makói telephellyel működő Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ 2011 és 2014 közötti gazdálkodását értékelte.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com