ÁSZ: tartható az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke

A novemberig rendelkezésre álló adatok alapján az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke tartható, így az Alaptörvény által meghatározott adósság-szabály is teljesíthető; kockázatok ugyanakkor megfigyelhetők - mutatott rá az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzésében, amelyről szerdán tájékoztatta az MTI-t.Az idei év első három negyedévében a gazdaság növekedési pályán mozgott, amely kedvező hatást gyakorolt az államadósság-mutató alakulására - jegyezték meg. Az összefoglalóban felhívták a figyelmet arra, hogy a hiánycél tarthatósága érdekében a kormányzat a költségvetési rezilienciát erősítő lépéseket tett. Ennek keretében 350 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítása elmarad 2021-ben; az intézkedés egyúttal hozzájárul a beruházási piac túlfűtöttségének mérsékléséhez - szögezték le.
    

A központi költségvetés bevételei novemberig kedvező arányban teljesültek; mindez érvényes az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társasági adóból származó bevételekre. Ugyanakkor az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya kedvezőtlenül alakult - összegezte az ÁSZ. Azt is hozzátette: a deficitre kedvezőtlenül hatott, hogy a központi költségvetésnek a tervezettnél nagyobb összegű uniós kiadást kellett megelőlegeznie.
    

A számvevőszék elemzői rámutattak arra, hogy az elmúlt hónapokban felerősödtek a dinamikus gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatok. E körbe tartozik a külső feltételek kedvezőtlen alakulása, a külkereskedelmi egyenleg romlása, az ipari termelés növekedésének lassulása, illetve a vírusjárvány ismételt felfutása. A gazdasági növekedés biztosítása nem vezethet az egyensúlyi problémák felerősödéséhez - figyelmeztetett az ÁSZ legújabb elemzésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com