Átadták a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyét

Átadták a Royal Traktor Zrt. pápai telephelyét hétfőn. Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a beruházás jelentőségét jelzi, hogy tavaly a mezőgazdasági beruházásokon belül a gazdák az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet.Az agrárminiszter kiemelte: az egyéni és társas vállalkozások 2019-ben 180,7 milliárd forintért vásároltak új gépeket, ami az előző évhez képest 3 százalékos növekedés.

A mezőgazdasági gépberuházások összértékének 56 százalékát az erőgépek beszerzése tette ki, a teljes értékesítésen belül a traktorok 34 százalékos arányt képviselnek.

    
Muhari Béla, a Royal Traktor Zrt. vezérigazgatója elmondta, 20 új munkahely jön létre a telephelyen, ahol a tervek között szerepel értékesítési képzések indítása. Rámutatott: a koronavírus-járvány ráirányította a figyelmet az agrárágazat stratégiai jelentőségére, hiszen folyamatosan ellátták feladatukat a benne dolgozók a járvány idején is.
    

Kiemelte: az új traktorok vásárlását az agrártárca a Vidékfejlesztési Program forrásaiból támogatta, a több mint 3 ezer eladott traktor a bővülő értékesítés legnagyobb hányadát tette ki. Mint mondta, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet, a kedvezményes hitelprogramok, a munkaerőhiány hatására az agrárberuházások további növekedése várható.
    

Közölte: a cég a Belarus MTZ erőgépek első számú forgalmazója valamint a lengyel Farmtrac Tractors Europe erőgépek kizárólagos magyarországi forgalmazója, csaknem 70 külföldi gyártó szerződött partnere. Rámutatott: a cég kimagasló üzleti sikert ért el, hiszen 2018-ban kétszáz eladott traktorral az erőgép-értékesítés a duplájára növekedett egy év alatt és a növekedés ezt követően is folytatódott.
    

Nagy István úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaság korszakváltás küszöbéhez ért, a jövő pedig az agrármodernizáció és az agrárdigitalizáció. Muhari Béla, a Royal Traktor Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a pápai telephelyre mintegy 30 darab traktort szállítottak. Közölte: 20 új munkahely jön létre a telephelyen, ahol a tervek között szerepel értékesítési képzések indítása.     


Muhari Béla elmondta azt is, hogy a cég tulajdonában több mint 80 traktor van a pápai, kecskeméti és mátészalkai telephelyeken.     A következő telephely megvalósítását Kaposváron tervezik még ebben az évben - tette hozzá. A cégcsoport árbevétele az elmúlt évben meghaladta a kétmilliárd forintot, az eredmény pedig 100 millió forint felett volt.
    

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com