Átadták a Syngenta kukorica és napraforgó vetőmag-kutatóbázisát Mezőtúron

Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag-kutatóbázisát építette fel a svájci székhelyű Syngenta Mezőtúron. A 1,5 milliárd forintból megvalósított beruházást csütörtökön adta át az agrárminiszter.Nagy István a magyar mezőgazdaság "koronaékszerének" nevezte a vetőmag-előállítást, vetőmagtermesztést. Hozzátette: Magyarország vetőmagágazata évente csaknem 190 milliárd forint értékű árut állít elő, amelynek fele exportra kerül. A miniszter azt mondta, hogy csak a folyamatos megújulás képes erősíteni a versenyképességet és biztosítani a jövedelmezőséget.


   
Rendkívül fontos ezért, hogy a nagy nemzetközi cégcsoportok, így a Syngenta is, Magyarországra hozták a kutatás-fejlesztési tevékenységük egy részét, ami a termelésen túl az ország tudományos előrehaladását is segíti - közölte. Gaël Hili, a Syngenta európai vetőmagüzletágának igazgatója elmondta: a mintegy 1,5 milliárd forintból felépített, modern eszközökkel felszerelt kutatóállomás fő profilja a kukoricanemesítés, valamint az ahhoz kapcsolódó vetőmag előállítása és tesztelése lesz.
    

A világ 90 országában tevékenykedő vállalatuk az elmúlt években több stratégiai beruházást hajtott végre Magyarországon, ezek közül az egyik legjelentősebb a három fázisban - mintegy 13,5 milliárd forintból - elkészült mezőtúri vetőmagüzem - tette hozzá. Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere (Fidesz-KDNP) köszöntőjében kiemelte: a vállalat a város legnagyobb adófizetőjeként és egyik legnagyobb foglalkoztatójaként sportéletükben is kiemelkedő szerepet vállal, támogatása több mint 500 fiatal kézilabdázó, vízilabdázó és labdarúgó versenyszerű sportolását segíti.
    

A vállalat MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint Magyarországon már több általa nemesített hibridet vetnek a köztermesztésben, és számos fajtájuk regisztrációja várható Franciaországban, Olaszországban, Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban. 2017-től az ukrán nemesítési program szaporítási munkáit is magyar szakemberek végzik.


A mezőtúri állomásról történik a román, szerb, horvát és bolgár szántóföldi teljesítménykísérletek koordinációja is, a bázis fontos központja a napraforgó-termékfejlesztésnek is. A több mint 130 ezer parcellás - ez 150 hektár kísérleti területnek felel meg - magyar kísérleti hálózat az egyik legnagyobb Európában.
    

A Syngenta munkavállalóinak száma meghaladja a 28 ezret. A vállalat csaknem 530 embert foglalkoztat Magyarországon. A cég tájékoztatása szerint a Syngenta Magyarország Kft. értékesítésének nettó árbevétele 56,5 milliárd forint volt 2019-ben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com