Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

 Az idén 33 pályázó 39 pályaműve érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet, az elismeréseket szerdán adták át Budapesten, a Vajdahunyadvárban.Az idén 40 főcsoport több mint 100 témakörében lehetett pályázni a cím elnyeréséért. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte, a koronavírus hatása, a környezetvédelmi szempontok a hazai termékek iránti kereslet növekedéséhez vezethetnek.

    
Az Országgyűlés alelnöke felidézte, hogy a kormány a hazai gazdaság, a magyar vállalkozások megmentése, helyzetbe hozása érdekében a Gazdaságvédelmi akciótervben több mint 9 ezermilliárd forintot, a GDP több mint 20 százalékát kitevő összeget különített el, miközben számos szakmai programmal, javaslattal segítette az újraindulást.
    

Hozzátette, hogy a hazai vállalkozásokat, az általuk előállított termékeket láthatóvá kell tenni. Ebben kiemelt felelőssége van azoknak a civil szervezeteknek, amelyek célja a tudatos vásárlás, valamint a magyar termékek iránti kereslet előmozdítása.

Ezt segíti az Érték és Minőség Nagydíj pályázat évek óta, a tanúsító védjegyével ellátott termékekről elmondható, hogy előállításuk során figyeltek a természeti környezet védelmére, és betartották a legszigorúbb minőségbiztosítási előírásokat - mondta Latorcai János.
    

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a koronavírus-járvány megmutatta az önellátás fontosságát, és kijelentette, a magyar agráriumban további lehetőségek vannak, és fejlesztések révén akár 20-25 millió embert tudna biztonságos élelmiszerrel ellátni. Az agrártárca államtitkára szólt arról, hogy az idei Érték és Minőség Nagydíj díjazottjainak több mint fele az agráriumhoz köthető.
    

Kiss Károlyné Ildikó, a pályázati rendszer alapítója elmondta, az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegy mára széles körben elterjedt, megtestesíti és kifejezi Magyarország elismerését, elkötelezettségét az értékek és a tanúsított minőség iránt. A tanúsító védjegy valós értéket hordoz, és hozzájárul az erősebb magyar gazdaság megvalósulásához - mondta.
    

Közölte, a rendkívüli körülmények miatt csökkent a pályázatok száma, a határok lezárásával csak a hazai vállalkozások tudtak a megmérettetésen részt venni. A díjazottak között többségben voltak a közép- és kisvállalkozások, az pályázatok színvonalát pedig mutatja, hogy többszöri megmérettetés után, az utolsó fordulóban a zsűri a pályázatok mindegyikét méltónak ítélte a tanúsító védjegy viselésére - tette hozzá Kiss Károlyné Ildikó.
    

Ismertette, hogy a díjnyertes pályázatok az ország 13 megyéjéből érkeztek, a nyertesek 41 százaléka budapesti, 59 százaléka vidéki székhelyű, a győztes pályázatok több mint 90 százaléka termékhez, megközelítően 10 százaléka szolgáltatáshoz kapcsolódik. Az díjat alapítók és a kiírók tanácsának tagjai külön elismerésekben részesítették a kiemelkedő pályázatokat.
    

Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Dent-Art-Technik Kft. érdemelte ki hosszú távon kiemelkedő minőségű termékek előállításáért. Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat két vállalkozás, az AGM Beton Zrt. a nagyméretű kútsüllyesztéssel kialakított innovatív négyszögakna megnevezésű pályázatáért, valamint az Alföldi-Hús Zrt. a tudatosan kialakított, környezetkímélően felépített tevékenységéért kapta.
    

Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Innovációért Nívódíjjal a Saint-Gobain Hungary Kft. pályázatát jutalmazták a weberNEON építőipari termékcsalád létrehozásáért. Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Digitalizációért Nívódíjjal a Balázs-Diák Kft.-t jutalmazták a Trianon 100 digitális oktatóanyag megvalósításáért.
    

Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Év Felfedezettje a Szarvasi Agrár Zrt. lett a helyi értékekre épülő Cervinus keménysajt termékcsaládjáért. Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Kommunikációért Nívódíjat az InfoRádió szerkesztősége, a Hirado.hu szerkesztősége és a Magyar Nemzet szerkesztősége alkotógárdája érdemelte ki.
    

Az ünnepségen átadták a kiírók, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek különdíjait is. Az piac- és exportképes termékek, szolgáltatások elismerésére az Érték és Minőség Nagydíj pályázatot 2020-ban a DIAMOND Szervezőiroda Bt. - a védjegyalapítók megbízásából a pályázat szervezési és lebonyolítási teendőit koordináló és végző szervezet -, a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft. és a SZÁM-PONT Kft. írta ki és valósította meg.     
   

A pályázati rendszer kiemelt támogatója a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, szakmai támogatója a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com