Átadták az idei kenyérverseny díjakat

Átadták a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjait a nyerteseknek szerdán, a szövetség fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen, Budapesten.Nagy István agrárminiszter elismeréssel beszélt a magyar pékek munkájáról, akik az elmúlt harminc évben megújították a szakmát, fejlett technológiát vezettek be, bővítették a termékkínálatot és az egészséges termékek irányába terelték a fogyasztói szokásokat.

   
Hangsúlyozta, hogy idén is biztosított az ország kenyere, az 5,28 tonnás országos hektáronkénti termésátlaggal bőven jut exportra is a belföldi 2,5-3 millió tonnás igényen túl.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai - a vállalkozások a sütőipari kapacitás mintegy 60-65 százalékát teszik ki - az utóbbi időben azt tapasztalják, hogy a pékek munkáját egyre inkább elismerik a fogyasztók és a döntéshozók.     Az idén kilencedik alkalommal megrendezett kenyérverseny azt mutatja, hogy az innováció és a hagyomány kéz a kézben jár a sütőiparban - mondta.
    

A szövetség elnöke felidézte, hogy az idei versenyre több mint  ötven kenyeret neveztek a pékek, a kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált el a szakmai zsűri, hetet a Szent István-napi, nyolcat az innovatív kategóriában. Szent István-napi kategóriában első díjat kapott a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúság házi kenyere, második lett a nyíregyházi Vela Kft. Kárpátok kenyere, harmadik lett a budapesti Szega Camembert Kft. Magyariak kenyere.
    

Innovatív kategóriában a solymári Hel Pékség Kft. rozmaringos burgonyás cipó terméke nyert, második helyezett a szigetszentmiklósi Gere István Sütödéje Kft. paradicsomos kenyérke terméke, harmadik a budapesti Szega Camembert Kft. illatos rozskenyere lett. Az ünnepségen Vitális Gábor vikárius megszentelte a nyertes kenyereket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com