Átadták az ipari parkok versenyképességi díjait

Átadták az Ipari Parkok Versenyképességi Díj elnevezésű elismeréseket csütörtökön Budapesten.

A pályázatot az Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesület (IPE) hirdette meg az Iparfejlesztési Közalapítvány szakmai támogatásával az ipari parkok vonzóvá tétele mellett a versenyképesség erősítésére.

ipe_logo2

A 2013-ban második alkalommal meghirdetett versenyképességi díjra tíz pályázat érkezett, a fődíjat a Budaörsi Ipari Park nyerte, díjat kapott a vezetésért, tudatosságért az Alba Ipari Zóna, a szociális érzékenységért és társadalmi szerepvállalásért a Váci Toperini Ipari Park, a befektetőközpontúságért pedig a Nyíregyházi Ipari Park.

Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: Magyarországon több mint kétszáz ipari park működik, eltérő körülmények között, a pályázaton indulók jól működnek, regionálisan komoly szerepük van a foglalkoztatásban, jelentős gazdaságszervező erőt tudnak felmutatni.

A legújabb szabályozás lehetővé teszi a tudományos és technológiai park cím elnyerését is, amelyre a pályázatot rövidesen kiírják - mondta a helyettes államtitkár, aki szerint az ipari parkok szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, a betelepült vállalkozásoknak ez előnyt jelenthet a pályázatoknál.

Greinstetter Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy az ipari parkok meghatározó szerepet töltenek be a növekedésben, a munkahelyteremtésben. A több mint kétszáz ipari parkban a legutóbbi adatok szerint négyezer vállalkozás működött, száznyolcvanezer munkavállalót foglalkoztattak, és jelentős szerepük volt az exportban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com