Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány, a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése, és tervezése - közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.Kiemelték, a korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 perces időközönként, a mostaninál sokkal gyorsabban, óránként akár 80-120 kilométeres sebességgel is járhatnak majd a vonatok. Ismertetik, hogy Budapesten és környékén az elmúlt 10 évben negyedmillióval nőtt az autók száma, a fővárosban tízből hat ember közlekedik közösségi közlekedéssel, ezt az elővárosokból ingázók közül tízből csak hárman választják.

A főváros és elővárosainak levegőszennyezését, valamint a bevezető és a belvárosi utak zsúfoltságát a fenntartható és környezetbarát vasúti közlekedés arányának növelésével lehet csökkenteni.

    
Rámutatnak arra, hogy az elővárosi vasútvonalak közül a lajosmizsei az egyetlen nem villamosított, a vonal nagy részén 40 kilométer/órás a sebességkorlátozás. Az egyvágányú pálya még a jelenlegi  állapotában is kihasznált, ezért a fejlesztési lehetőség óriási. A fejlesztés nyomán a BFK számításai szerint az utasszám akár három-négyszeresére is növekedhet, amit a mainál sokkal sűrűbb, a vonal belső szakaszán akár 15 percenként egymást követő szerelvényekkel lehet majd kiszolgálni. Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között 80-120 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd a vonatok. A tervek szerint nemcsak a vasúti pálya, de a környezete és az állomások is megújulnak.
    

A Budapest Fejlesztési Központ ugyanis akadálymentesített vasúti megállókat, új P+R és B+R parkolókat tervez. A vonatközlekedés a fővárosban az Üllői útnál nem csak a főutat, de az 50-es villamos útvonalát is szintben keresztezi, ezt az akadályt ki kell iktatni, már csak a vonal villamosítása miatt is - írják a közleményben.
    

A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon a lajosmizseihez hasonló léptékű infrastrukturális fejlesztésre van szükség. A korszerűsítés nyomán a jövőben Vácról Veresegyházon át fél óránként, a Veresegyházát követő szakaszon negyedóránként indulhatnak majd a vonatok Budapestre. Két új megálló is épül majd, az egyik a Marcheggi hídnál - a váci, veresegyházi, az esztergomi vonal és a külső körvasút találkozásánál -, a másik pedig Veresegyházon, a Medveotthon közelében.
    

A Budapest-Hatvan és Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon a tervezett vasútfejlesztések közül kiemelkedik a Budapest-Hatvan, és a Budapest-Szolnok-Újszász vasútvonal közös szakasza. A Budapest Fejlesztési Központ célja az, hogy a Keleti pályaudvartól Pécelig és Gyömrőig 15 perces járatsűrűség legyen biztosítható. Ehhez Budapesten harmadik vágányt kell építeni a Keleti pályaudvar és Rákosliget között - közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com