Átlagosan 2-5 ezer forintot költenek a szülők gyereknapi meglepetésre

Tíz magyar családból kilencben ünneplik a gyereknapot május utolsó vasárnapján, a szülők átlagosan 2-5 ezer forintot költenek gyereknapi meglepetésre -  derül ki a Játéksziget bolthálózat tulajdonosa, a Formatex és a Regio Játékkereskedelmi Kft. külön-külön végzett, MTI-hez eljuttatott kutatásaiból.A szülők mintegy fele átlagosan 3800 forint értékben vásárol játékot a Regio felmérése szerint, 6000 forintnál többet csak a családok negyedében költenek.

Hasonló összegekről írt a Formatex is: a programokra és az ajándékokra a megkérdezett szülők 27 százaléka 2-5 ezer forint között költ, de 19 százalékuk 5-7,5 ezer forintot is kiad, közel ennyien akár 10 ezer forintot is elköltenek, sőt 23 százalék 10 és 20 ezer forint közötti összegből gazdálkodik ezen a napon.

A pünkösdi hosszú hétvégén a kisgyermekes családok egyharmada utazik el, a legnépszerűbb úti célok a Balaton, az Északi-középhegység és Budapest. A megkérdezettek mindössze 5 százaléka ad pénzt is gyereknapra, nagyrészt 1-2 ezer forintot. A családok kétharmada a helyi gyereknapi rendezvényeket látogatja meg, egyharmaduk pedig kirándulni indul, emellett a közös játék is nagy szerepet kap - ismerteti a Regio Kft.


Az országszerte 8 Játéksziget üzletet üzemeltető Formatex Kft. felmérése szerint a szülők 80 százaléka meglepetésnek szánja a gyereknapi ajándékot, nem együtt választanak a gyerekekkel. A tárgyi ajándékozás a legnépszerűbb, amit az olyan élményajándékok követnek, mint a fagyizás, a gyereknapi tematikus programok, majd a kirándulás vagy állatkerti és játszóházi látogatás.


A gyereknapi ajándékok között továbbra is a játékok a legnépszerűbbek, majd a könyv és az édesség következik, sportszereket és ruhát a szülők 15 százaléka készül adni gyerekének - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com