Átutalták a pacsai baromfifeldolgozó dolgozóinak az elmaradt béreket

Az elmaradt fizetések Bérgarancia Alapból fedezhető részét a felszámolás elrendelését követő 22 napon belül átutalták a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. 133 volt dolgozójának - közölte pénteken a felszámoló, TM-Line Zrt. cég vezérigazgatója az MTI-vel.

zalai baromfi


Somogyi Ferenc elmondta; a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. felszámolását május 30-án rendelte el jogerősen a bíróság, az eljárás lebonyolításával a TM-Line Zrt.-t bízták meg. A felszámoló cég soron kívül intézte a könyvelést, és azonnal kérelmet nyújtott be a Bérgarancia Alaphoz.

A Zala Megyei Kormányhivatal gyors és hatékony segítséget nyújtott a felszámolónak, hogy a dolgozók mielőbb hozzájuthassanak az elmaradt bérükhöz.

A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. volt dolgozói 2-3 hónapja nem kapták meg a fizetésüket. A Bérgarancia Alapból összesen 30 millió forintot meghaladó összeget utaltak át, az egy-egy dolgozóra jutó nettó kifizetések 100-300 ezer forint körül mozogtak.
A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta; az üzem jelenleg üresen áll, de már több befektető is érdeklődött. A cég vagyonát egy hónapon belül meghirdetik, céljuk, hogy mielőbb újraindítsák az üzemet és ismét termelni tudjanak a pacsai feldolgozóban.
Somogyi Ferenc szerint az üzem gyáregységként tud gazdaságosan működni, de a vevő dönti majd el, hogy milyen formában - önálló üzemként, vagy egy nagyobb feldolgozó részeként - üzemelteti tovább a feldolgozót. A korszerű gépekkel felszerelt csarnokban magasabb árfekvésű, jó minőségű terméket gyártottak, amit viszont csak jó logisztikával lehet érvényesíteni a piacon. Hasonló feldolgozókból túlkínálat van a térségben, ezért a becslések szerint a pacsai üzemet reális áron, 700-800 millió forintért hirdetik meg - fűzte hozzá.

A pacsai feldolgozó adóssága a jelenlegi vizsgálatok alapján meghaladja a 2,5 milliárd forintot, de a hitelezői igények bejelentésére még július 8-ig van lehetőség. A banki tartozáson felül az államtól igénybe vett támogatásokat is vissza kellene fizetni, mert a cég nem teljesítette a kétéves foglalkozatási kötelezettséget.
A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. 1,5 milliárd forintos beruházással megvalósított, a térség legnagyobb foglalkoztatójának számító pacsai üzemét tavaly februárban avatta fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Tordai Csaba, a cég utolsó ügyvezetője az MTI kérdésére korábban elmondta: a hitelező banknak most csaknem 1,2 milliárd forinttal tartozik a társaság, amely a 2011-es indulásakor 397 millió forint telephely-fejlesztési, valamint 224 millió forint foglalkoztatási támogatást nyert állami és európai uniós forrásból.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com