Az aggodalmak ellenére júliusban tovább nőt Kína ritkaföldfém-exportja

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti: Második hónapja mutatott emelkedést Kína ritkaföldfém-kivitele júliusban annak ellenére, hogy Peking kilátásba helyezte bányászati terméke exportjának korlátozását az amerikai szankciókra válaszul.Az elsősorban elektronikai eszközök gyártásához használt alapanyagok kivitele a kínai vámhatóság csütörtökön közölt adatai szerint a múlt hónapban 5243 tonnát ért el, vagyis 32 százalékkal nőtt a júniusi 3966 tonnához képest. Éves összevetésben a ritkaföldfémek exportja ezzel 15,8 százalékkal emelkedett júliusban, és a legmagasabb eredményt produkálta tavaly december óta.


    
A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság még május végén, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások elakadása után azzal a bejelentéssel állt elő, hogy Kína a belföldi keresletet fogja előtérbe helyezni a ritkaföldfémek bányászatának fejlesztését szolgáló intézkedéseiben. Ez komoly érvágást jelentene a kínai beszállítókra támaszkodó gyártóknak világszerte, Kínában termelik ki ugyanis a legnagyobb mennyiségben a ritkaföldfémeket a világon, a globális termelés mintegy 85 százaléka onnan származik.


Az ásványoknak ez az összesen 17 kémiai eleme kulcsfontosságú alapanyagnak számít az elektronikai termékek, félvezetők, valamint különféle hadiipari felszerelések gyártásában. A kínai vezetés május végén kilátásba helyezte, hogy korlátozni fogja az elsősorban elektronikai és katonai eszközök gyártásához használt ritkaföldfémek exportját az után, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium  feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Washington emellett nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.
    

Peking az eddigi fenyegetései dacára egyelőre nem vezetett be korlátozásokat a kivitelre vonatkozóan, de az érintett gazdasági szereplők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a helyzetet, hiszen a májusi szankciók óta az Egyesült Államok újabb pótvámok bevezetését jelentette be a korábbi büntetővámok által nem sújtott, 300 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre szeptember 1-étől, Kína pedig ellenlépéseket ígért.
    

A kínai ritkaföldfémipar résztvevőit tömörítő szervezet egy szerdán kiadott nyilatkozatban úgy foglalt állást, hogy a kínai árucikkeket sújtó amerikai büntetővámok egyoldalú és protekcionista eszközök, és elítélte a Kínával szemben alkalmazott "zaklató magatartást". A szervezet szerint azonban a ritkaföldfémeket értékesítő vállalatoknak egyaránt bővíteniük kell a külföldi és a belföldi piacaikat.
    

Az év első hét hónapjában a kínai ritkaföldfém-export 28476 tonnás mennyiséget tett ki, a múlt év azonos időszakához képest ezzel 7,3 százalékkal mérséklődött. Peking az év második felére vonatkozó ritkaföldfém-kiviteli kvótákat egyelőre nem jelentette be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com