Az agrárkamara szakértői segítenek eligazodni a gazdáknak a 2023 utáni agrártámogatások között

A 2023-tól induló agrártámogatási rendszerben minden gazdálkodónak egyénileg kell eldöntenie, hogy mely lehetőségeket tudja kihasználni leginkább, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakértői minden gazdálkodónak segítséget ajánlanak az eligazodásban a magyar KAP Stratégiai Tervben, a 2023-2027 közötti időszak agrár-élelmiszeripari támogatási rendszerben - közölte a NAK kedden az MTI-vel.A kamara számos tájékoztató rendezvény megtartását is tervezi, hogy tagjai minél több információt nyerjenek a stratégiai terv tartalmáról és az éppen aktuális pályázati lehetőségekről - jegyezték meg. Emlékeztettek arra, hogy Magyarország decemberben nyújtotta be az Európai Bizottsághoz a KAP Stratégiai Tervet, a 2023-2027 közötti időszak agrár-élelmiszeripari támogatási rendszert meghatározó legfontosabb dokumentumot.
    

Ebben az időszakban kimagasló mértékű, több mint 7500 milliárd forintnyi forrás juthat a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak a kormány által biztosított jelentős nemzeti társfinanszírozás révén - idézték fel.  Megemlítették azt is, hogy a kormány idén januári határozata értelmében 2021-től kezdődően 80 százalékos nemzeti társfinanszírozás biztosítható a vidékfejlesztési források esetében.
    

Az új stratégiai terv részleteit ismertetve azt emelték ki, hogy az eddigi agrártámogatási rendszerrel ellentétben az új stratégia együtt kezeli az I. és II. pilléres forrásokat. Az I. pilléres beavatkozások egyik új eleme az Agroökológiai Alapprogram, amely a környezet és klíma szempontjából kedvező többletvállalásokat jutalmazza évenkénti hektáralapú kifizetési rendszerben - számoltak be róla.
    

Szintén új elem a kis és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok támogatása, amely a közvetlen kifizetések 10 százalékának újraelosztását jelenti - jegyezték meg. A KAP Stratégiai Tervben 2027-ig a kormány rendkívüli mértékű fejlesztési forrást csoportosít a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének, valamint a vidéki térségek életképességének és vonzerejének növelésére. Kiemelt jelentőséggel bír az élelmiszeripar megújítása, illetve a mezőgazdaságban az egy hektárra vetített hozzáadott érték emelését segítő és hatékonyságot növelő beruházások ösztönzése - mutattak rá a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com