Az agrártámogatások több mint 98 százalékát kifizette az MVH

A tavalyi közvetlen agrártámogatások több mint 98 százalékát határidőre, június 30-ig kifizette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), így október 16-tól lehetővé vált az idei támogatások előlegének kifizetése a gazdák számára - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az összes támogatás kevesebb mint 2 százalékánál nem történt csak meg a támogatások kifizetése, kizárólag az MVH-n kívülálló okok, mint a birtokjogi vita, peres ügyek vagy jogutódlási kérdések miatt.

magyar_mezogazdasag2

A hivatal tiszteletben tartja az uniós előírásokat és a magyar jogszabályokat, ezért csak az ellenőrzések során felmerült jogi problémák elhárítását követően fizeti ki a gazdáknak az agrártámogatásokat - hívták fel a figyelmet.

Minden olyan gazda, aki az Európai Unió és a Földművelésügyi Minisztérium által előírt jogszabályi feltételeknek egyértelműen megfelelt - tehát jogosult volt a 2015. évi közvetlen agrártámogatásokra - megkapta támogatását - írták.

A közleményben kitértek arra, hogy az új támogatási rendszer bevezetése miatt az Európai Bizottság lehetőséget teremtett arra, hogy 2016. június 30. helyett október 15-ig lehessen kifizetni a 2015. évi közvetlen agrártámogatásokat. Az MVH ugyanakkor a gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva nem élt ezzel a lehetőséggel, korábban kifizette a támogatásokat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com