Az AKKO Invest nyereséggel zárta a 2020-as évet

Az AKKO Invest Nyrt. folytatódó tevékenységből származó, konszolidált teljes átfogó eredménye 44 millió forint nyereség lett 2020-ban, szemben az előző évi 693 millió forint veszteséggel, árbevétele 190 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi 38 millió forintról - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett éves jelentéséből.A vagyonkezeléssel foglalkozó, a BÉT prémium kategóriájában jegyzett társaság árbevételén belül több mint 111 millió forint ingatlan bérbeadásból, több mint 70 millió forint pedig ingatlan eladásából származott.

A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a portfóliójába több típusú ingatlan, illetve projekttársaság tartozik, és tavaly jelentette be a magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac szempontjából meghatározó méretű, 18,5 milliárd forint értékű akvizícióját, amellyel a NEO Property Services Zrt. (korábbi nevén STRABAG Property and Facility) az AKKO Invest 100 százalékos leányvállalata lett. A NEO akvizíció zárása 2021-ben történt meg, de a NEO tavalyi eredményéből történő esetleges osztalékfizetése már az AKKO idei eredményét fogja növelni.

    
Prutkay Zoltán, az AKKO Invest elnöke a közleményben elmondta, hogy a NEO 2019-ben 23,3 milliárd forintos árbevételt és közel 1,5 milliárd forintos EBITDA-t (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ért el, és az előzetes adatok alapján 2020-ban is növekedett. Hozzátette, hogy a NEO 2020-as beszámolójának elfogadása még nem történt meg.
    

Közölte azt is, hogy a tranzakció zárása óta további felvásárlások lehetőségét vizsgálják, a vállalat célja, hogy a magyar tőkepiac meghatározó vagyonkezelőjévé váljon. A növekedés finanszírozása érdekében az AKKO Invest alaptőkéjének maximum tízszeresére történő felemelésének lehetőségéről határozott korábban.
    

A társaság jegyzett tőkéje jelenleg 833,88 millió forint, konszolidált saját tőkéje közel 5,6 milliárd forint volt 2020 végén. Az AKKO Invest nemzetközi beszámolási standardok szerinti konszolidált és egyedi beszámolóit az április 23-ra összehívott közgyűlésen az igazgatóság fogja közgyűlési hatáskörben jóváhagyni, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel ugyanis a plénum nem tartható meg a részvényesek személyes jelenlétével. A közgyűlési előterjesztések szerint a társaság nem fizet osztalékot a 2020. évi eredménye után, a nyereséget eredménytartalékba helyezi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com