Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében lép fel a GVH

Újabb lépéseket tesz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az áremelkedések visszaszorítása érdekében - közölte a versenyhatóság csütörtökön.Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke felszólító levelet küldött több, alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő érdekképviseleti szervezethez. A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást. Emellett a GVH figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban, például a tojás vagy tejtermékek esetében tapasztalható piaci folyamatokat és indokolt esetben beavatkozik.

A közlemény szerint több élelmiszerpiaci érdekképviseleti szervezet esetében is általános gyakorlattá vált, hogy olyan tartalmú közleményeket adnak ki, amelyek szerint némely termék árának emelése szükséges. Egyes közleményekben százalékosan, illetve nominálisan is megjelölték, hogy milyen mértékű termelői, illetve feldolgozói áremelés lenne indokolt bizonyos alapvető élelmiszerek esetében.

A GVH elnöke arra hívta fel több érdekképviselet figyelmét, hogy az alkalmazott gyakorlat feltételezhetően egységes árképzéshez vezethet, illetve fokozhatja az inflációs nyomást. Rigó Csaba Balázs a felszólító levelekben azt írta, hogy az alapvető élelmiszerek árainak emelkedése, illetve az érdekképviseletek által időszakonként kiadott, áremelésre javaslatot tevő, illetve azt szükségesnek minősítő közlemények között feltételezetten ok-okozati összefüggés áll fenn.

A GVH elnöke ezért megfontolásra javasolta az egyes élelmiszerpiacokat érintő információcsere, illetve közleménykiadási gyakorlat felülvizsgálatát, és olyan módon történő módosítását, amely versenybarátabb módon érvényesíti a termelői, illetve feldolgozói érdekeket, és nem vezet összehangolt áremelésekhez, tekintettel arra, hogy ezek a fogyasztói árak jelentős emelkedését is okozhatják.

A versenytörvény alapján a felszólító levél nem jelenti a jogsértés megállapítását. Az ilyen levelek célja az, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke jelezze aggályait a jogkövető magatartás elősegítése érdekében. A felszólítottnak lehetősége van arra, hogy önkéntes válaszadás keretében 60 napon belül jelezze a GVH-nak a felszólító levélben foglaltakkal kapcsolatos álláspontját, különösen, hogy milyen lépéseket tett vagy kíván tenni a jogkövető magatartás helyreállítása érdekében.

A felszólító levél ugyanakkor lehet súlyosbító tényező is abban az esetben, ha a tiltott magatartás nem szűnik meg és az ellen a Gazdasági Versenyhivatal fellép. Amennyiben versenyfelügyeleti eljárásban bebizonyosodik, hogy az eljárás alá vont nem jogszerű magatartást folytatott, akár jelentős bírságra is számíthat.

A közleményben felidézték, hogy a felszólító levél jogintézményét szabályozó versenytörvényi rendelkezések 2023. január 1-jén léptek hatályba. A GVH elnöke 2024-ben 53 esetben élt ezzel az eszközzel. A GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer hamarosan újabb termékkategóriákkal bővülhet, ezzel is hozzájárulva az élelmiszerárak kordában tartásához - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com