Az államháztartás hiánya 872 milliárd forint volt az első negyedévben

Márciusban 345,3 milliárd forint lett a havi hiány a tavalyi 378,4 milliárd forinttal szemben, míg a tavalyi első negyedévben 198,2 milliárd forint volt a deficit.

Január-márciusban a központi költségvetés hiánya 882,8 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 16,3 milliárd forintos deficittel zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 27,2 milliárd forintos többletet értek el. A költségvetési folyamatok alapján a kormány idén 2,4 százalékos hiánycéllal számol - olvasható a tárca közleményében.



Az NGM közleménye hangsúlyozza, az első negyedévi hiány kialakulásában az is szerepet játszott, hogy a tavalyi 252,2 milliárd forinttal szemben 651,7 milliárd forintot tettek ki a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai, míg mindössze 60,8 milliárd forint bevételt tudott az ország elszámolni Brüsszeltől. A tavalyi első negyedévben ennél is kevesebb, 8,1 milliárd forint folyt be az uniótól az egész évi 1015,2 milliárdból. Az NGM utalt arra is, hogy a deficit mértékét a Modern városok program és az Egészséges Budapest program kiadásai is növelték.



Az első negyedévben az általános forgalmi adóból származó bevételek 121,5 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból származó bevételek 66,7 milliárd forinttal, míg a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok 68,6 milliárd forinttal haladták meg a tavaly január-márciusit. A foglalkoztatás bővülése és a béremelések nyomán úgy tudnak növekedni a költségvetési bevételek, hogy közben az adócsökkentések és adókedvezmények révén több pénz marad a magyar családoknál - összegezte a minisztérium.

Az NGM emlékeztetett: márciusban a költségvetés mozgástere lehetővé tette, hogy minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kaphasson, amelynek értéke 27,7 milliárd forintot tett ki.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com