Az amerikai mobil üzletág lendítette fel a Deutsche Telekom forgalmát
A virágzó amerikai mobil szolgáltató üzletág lendítette fel a Deutsche Telekom (DT) forgalmát az első negyedévben - derül ki a távközlési konszern MTI-hez eljuttatott első negyedéves eredmény beszámolójából.
A DT értékesítési árbevétele az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 8 százalékkal 14,894 milliárd euróra emelkedett. Ennek 58,7 százaléka származott a konszern nemzetközi tevékenységéből, 4,4 százalékponttal több, mint 2013 első negyedévében. Az árbevétel összehasonlítható alapon, akvizíciók és devizaárfolyam hatások leszámításával is 4,2 százalékkal nőtt.
A kamat, adó, és értékcsökkenés előtti üzleti eredmény (EBITDA) 38,2 százalékkal 5,638 milliárd euróra emelkedett, az egyszeri tételektől megtisztított EBITDA azonban 3,9 százalékkal 4,121 milliárd euróra csökkent. Az EBITDA csökkenése az Egyesült Államokban végrehajtott befektetéseknek tulajdonítható.
"Amerikai sikertörténetünk folytatódik, bátor befektetési döntéseink indokoltnak bizonyultak" - mondta Tim Höttges, a DT vezérigazgatója.
A nettó nyereség az idei első negyedévben 1,817 milliárd euró lett, szemben a 2013 első negyedévi 564 millió euróval. Az egy évvel korábbinál több mint háromszoros nyereség jórészt a Scout24 csoport részleges értékesítéséből befolyt összegnek tulajdonítható. Ezt leszámítva a nyereség 23,5 százalékkal 587 millió euróra csökkent.
A DT németországi bevétele 1,5 százalékkal 5,483 milliárd euróra csökkent, az egyszeri tételekkel kiigazított EBITDA pedig 1,1 százalékkal 2,230 milliárd euróra.
Az Egyesült Államokban a DT 43,3 százalékkal 5,074 milliárd euróra növelte forgalmát, a kiigazított EBITDA viszont 5,0 százalékkal 844 millió euróra csökkent.
Európában a DT 3,125 milliárd euró bevételre tett szert, 6,5 százalékkal alacsonyabbra az egy évvel korábbinál. Az EBITDA 6,4 százalékkal 1,027 milliárd euróra csökkent.
A DT Systems Solutions üzletága 2,052 milliárd euró, az előző évinél 7,8 százalékkal alacsonyabb bevételt ért el, EBITDA eredménye 17,9 százalékkal 138 millió euróra csökkent.
Az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a DT az Egyesült Államokban 44,5 százalékkal 49,075 millióra növelte mobil előfizetői számát. Németországban a mobil előfizetők száma 2,8 százalékkal 39,145 millióra emelkedett, Európában pedig 0,6 százalékkal 56,615 millióra csökkent.
A DT megerősítette az idei évre vonatkozó korábbi eredmény előrejelzését, eszerint 17,6 milliárd euróra egyszeri tételektől megtisztított EBITDA eredményre számít a 2013-as 17,424 milliárd euró után. A DT 2013-ban 60,132 milliárd euró értékesítési árbevétel után 2,755 milliárd euró egyszeri tételektől megtisztított nettó nyereséget ért el. A legnagyobb növekedést az Egyesült Államokban várja az idén a DT, ahol mobil előfizetői számának 3,3 milliós emelkedésére számít, szemben a korábbi előrejelzésében szereplő 2-3 millióval.
MTI

Hozzászólások