Az Apple a legértékesebb márka a világon a Brand Finance szerint

Az Apple már a második egymást követő évben lett a legértékesebb márka a világon a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat 2022-es Global 500 ranglistája alapján.A lista összeállítói szerint az Apple márkaértéke 355,1 milliárd dollár, ami 35 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Továbbra is a második az Amazon.co, amelynek a márkaértéke 38 százalékkal, 350,3 milliárd dollárra emelkedett. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén sem történt változás, maradt a Google, amelynek a márkaértéke 38 százalékkal, 263,4 milliárd dollárra nőtt.
    

A negyedik helyen a Microsoft áll (184 milliárd dollár, +31 százalék, az ötödik pedig az Egyesült Államok és a világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart (112 milliárd dollár, +20,5 százalék), amely az egy évvel korábbi hatodik helyről jött föl. Az ötödikről a hatodik helyre csúszott vissza a Samsung, amelynek a márkaértéke 93,18 milliárd dollárról 111,91 milliárd dollárra emelkedett.
    

A hetedik és a nyolcadik helyen nem történt változás: a hetedik a Facebook 101,20 milliárd dolláros márkaértékkel az egy évvel korábbi 81,47 milliárd dollár után, a nyolcadik pedig a kínai ipari és kereskedelmi bank (ICBC), márkaértéke 72,78 milliárd dollárról 75,11 milliárd dollárra emelkedett. A kilencedik helyre rukkolt előre a Huawei az egy évvel korábbi 15. helyről, márkaértéke 55,39 milliárd dollárról 71,23 milliárd dollárra nőtt.
    

A listán a tizedik a tavalyi kilencedik Verizon, amelynek a márkaértéke 68,89 milliárd dollárról 69,63 milliárd dollárra emelkedett. A tízes listán hét amerikai, két kínai és egy dél-koreai cég szerepel. Az 500-as listán az első európai cég a Mercedes-Benz, a járműgyártó a 15. helyre csúszott vissza az egy évvel korábbi 13. helyről, márkaértéke 58,22 milliárd dollárról 60,76 milliárd dollárra emelkedett. A második európai cég a listán a 23. helyről a 17. helyre feljövő ugyancsak német Deutsche Telekom, amelynek a márkaértéke 51,10 milliárd dollárról 60,19 milliárd dollárra változott.  
    

A világ leggyorsabban növekvő márkáinak rangsorában a kínai TikTok végzett az első helyen: becsült értéke több mint háromszorosára nőtt a tavalyi évhez képest, 18,7 milliárd dollárról 59 milliárd dollárra, amivel azonnal a 18. helyre került a legértékesebbek márkák világranglistáján. Az 500-as listán szereplő cégek teljes márkaértékének több mint a kétharmada két országhoz köthető, az Egyesült Államok részesedése 48,64 százalék (3900 milliárd dollár), Kínáé pedig 19,31 százalék (1600 milliárd dollár).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com