Az árfolyamgátat üdvözli, az ingyenes készpénzfelvételt kifogásolja a Bankszövetség

Az árfolyamgát kiszélesítését üdvözli, a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételt azonban társadalmilag károsnak tartja a Magyar Bankszövetség főtitkára.

A Kossuth Rádió 180 perc műsorában kedden Kovács Levente azt mondta, az ingyenes készpénzfelvétel a bankoknak 42 milliárd forintos tranzakciós illetékfizetési kötelezettséget, a társadalomnak 100 milliárd forintos pluszköltséget jelent.
A főtitkár igazságtalannak nevezte azt a rendszert, hogy a bankoknak olyan ingyenes szolgáltatást kell nyújtaniuk, amely után tranzakciós illetéket kell fizetni. "Ez olyan, mintha társadalmi munka után adót szedne az állam a társadalmi munkát végzőtől" - fogalmazott Kovács Levente.

bankSzavai szerint az állam egy költséges és nem hatékony rendszer létrehozását írta elő a törvénnyel.

A megoldás szerinte az lenne, ha a bankkártyaműveletekre eltörölnék a tranzakciós illetéket, mert ez biztosíthatná a készpénzfelvétel ingyenességét - hiszen a bankok többsége biztosította ezt addig, amíg nem volt illeték -, egyben megszüntetné a bankkártyahasználat illetékkötelezettsége miatti, a gazdaságot szürkítő hatást. Kovács Levente utalt arra, hogy a bankoknak egy bonyolult nyilvántartási rendszert kell létrehozniuk a törvény szerint, annak nyilvántartására, hogy egy ember csak egy bankszámlára igényelhesse a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét.

Kovács Levente az árfolyamgátat egy sikeres rendszernek nevezte, s mint mondta a bankrendszer mindig is támogatta ezt a rendszert, amely úgy segít a devizahiteleseknek, hogy az intézkedés terhei megoszlanak a hitelesek, a bankrendszer és az állam között. Mint mondta, a rendszerbe eddig 170 ezren léptek be, a bankok és a kormányzat eddig 20 milliárd forinttal segítette e konstrukcióban a devizahiteleseket. A főtitkár szerint tévedés vagy véletlen időbeli egybeesés volt, ha bankok az árfolyamgát kiszélesítésének elfogadása után mondtak fel hiteleket. Kifejtette, a bankszektor elkötelezett az árfolyamgát kiszélesítését illetően, s kérdésére minden bank együttműködéséről biztosította a főtitkárt.

Az árfolyamgát biztosíték az árfolyammozgások ellen, legalább 20 százalékkal csökkenti a törlesztőrészletet havonta, és öt év után, amikor a gyűjtőszámlán felhalmozódott pénzt tőkésítik, akkor sem nőhet 15 százaléknál jobban a törlesztőrészlet, de reményei szerint addigra a fizetések ennél nagyobb mértékben emelkednek majd - mondta az elnök.
Arra a kérdésre, hogy korábban a nemzetgazdasági miniszter a devizahitelek kivezetésének szükségességéről beszélt, s hogy ez a főtitkár szerint megvalósítható-e, úgy válaszolt: korábban sok irány volt, olyan is, amely a kivezetésről szólt, most úgy látszik az az irány került előtérbe az árfolyamgát kiterjesztésével, amely az árfolyamkockázatot mérsékli.

forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com