Az ÁSZ szerint az államkincstár mulasztásokat követett el 2017-ben

A Magyar Államkincstár (MÁK) az ellenőrzési folyamatait a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, azonban 2017-ben az ellenőrzéseket nem az előírt gyakorisággal végezte és egyes esetekben nem dokumentált szabályszerűen - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön, miután lezárta a kincstár 2017. évi vizsgálatát.Az ÁSZ honlapján elérhető összegzés szerint a MÁK a nem állami humánszolgáltatók fenntartóinak nyújtott költségvetési támogatások ellenőrzését nem dokumentálta szabályszerűen. Az ÁSZ feltárta, hogy a kincstár nem ellenőrizte a köznevelési fenntartókat négyévente, a szociális fenntartókat pedig kétévente legalább egyszer, holott az előírások szerint ez feladata lett volna.

    
Azt is megállapították ugyanakkor, hogy a kincstár a helyszíni ellenőrzéseinél betartotta a jogszabályokban foglaltakat és szabályszerűen intézkedett a támogatás jogosulatlan felvétele esetén. A kincstár 2017-ben nem töltötte be kontroll funkcióját az államháztartáson kívüli szervezeteknél a köznevelési és szociális feladatok támogatása szabályszerű felhasználása tekintetében - összegezte a számvevőszék.
    

Az ÁSZ közölte, hogy a korábbi jelentéseiben tett javaslatok többsége hasznosult, ezáltal a kincstár szabályozottságával, integritásával és pénzügyi gazdálkodásával kapcsolatos kockázatok csökkentek. Az informatikai biztonsági rendszerek tekintetében további intézkedések szükségesek - hívták fel a figyelmet.
    

A kincstár az intézkedési tervekben korábban meghatározott 37 feladatból 17-et határidőben, 11-et határidőn túl hajtott végre, kettőt részben, ötöt nem hajtott végre, két feladat okafogyottá vált. Az ÁSZ a MÁK elnökének két javaslatot fogalmazott meg, amelyre a szervezet vezetőjének harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.
    

A kincstár elnöke válaszában már jelezte, hogy megtette a szükséges intézkedéseket a szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében - közölte az ÁSZ.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com