Az átlagosnál alacsonyabb volt az áramfogyasztás karácsonykor

Az átlagosnál alacsonyabb volt a magyarországi villamosenergia-fogyasztás a karácsonyi időszakban, december legalacsonyabb napi csúcsterhelését karácsony első napján regisztrálta a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tavaly, ahogy tavalyelőtt is.A rendszerirányító honlapján szerdán közzétett tájékoztatás szerint 2021-ben 5192 megawatt (MW), 2022-ben 4670 MW volt ez az érték, ennél alacsonyabb fogyasztás csak a pünkösdi és az augusztus 20-i ünnepekkor figyelhető meg. Hozzátették, hogy tavaly karácsonykor ráadásul annyira enyhe volt az idő, hogy napi hőmérsékleti rekordok is megdőltek, ebből adódott, hogy a decemberben regisztrált napi csúcsterhelések még a megszokottnál is alacsonyabb értékeket értek el.

Volt olyan időszak, amikor mintegy 500-1000 MW-tal is kevesebbet fogyasztott az ország, mint 2021 ugyanazon időszakában.
    

Az enyhe időjárás másik eredménye a megújulók, különösen a naperőművek nagyobb térnyerése az energiamixben. Ezek részaránya átlagosan 10 százalék körül mozgott a napközbeni időszakban, míg a teljes megújuló termelés 5-20 százalék között váltakozott; ez az arány egy évvel korábban 5-10 százalék volt. Idén az első napokban folytatódott a tendencia. A rendszerterhelés napi csúcsértéke megközelítőleg 200 MW-tal volt alacsonyabb 2023. január elsején, mint 2022 első napján.
    

Az enyhe idő, valamint a meghosszabbított téli és a közigazgatási szünet az idei első héten is jóval alacsonyabb, mintegy 500-600 MW-tal kisebb fogyasztást eredményezett az előző évihez képest. Az időjárásfüggő megújulók, jellemzően a napelemes kapacitások részvétele az energiamixben a déli órákban az új év első napjaiban meghaladta a 20-25 százalékot.
    

A Mavir jelezte azt is, hogy tavaly év végére az összes napelem és naperőmű beépített teljesítőképessége meghaladta a 4005 MW-ot, ami duplája a Paksi Atomerőmű teljesítőképességének. Az ipari méretű naperőművek beépített teljesítőképessége csaknem 700, a háztartási méretű naperőművek együttes kapacitása pedig az előzetes adatok alapján több mint 350 MW-tal, vagyis a napelemes kapacitások együttesen több mint ezer MW-tal gyarapodtak egy év alatt. Ezek a kapacitások azonban este, illetve borús időben nem tudnak termelni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com